Könyv, amelyet kiolvasni nem lehet

98

Könyvespolcomon előkelő helyen tartom azt a családi Bibliát, amit anyám a szüleitől örökölt, s amelyet nekem „dedikált”, azzal a meghagyással, hogy majd én is adjam tovább valamelyik gyermekemnek vagy unokámnak.
A vastag kötésű, Károli Gáspár-féle Biblia 1908-as kiadását többször forgattam, olvastam. A szó szoros értelmében kiolvasni viszont azt nem lehet, mert nem olyan, mint egy regény, amelynek fel lehet mondani a tartalmát. Ebből csak idézni lehetséges, esetleg egy-egy történetet kibontani belőle. Bizonyára másképpen tanulmányozzák a teológusok, s egy-egy passzusára (énekére, példabeszédre) építik szónoklataikat, miseszövegüket az egyházi személyiségek. Írók használják forrásul elbeszéléseikben, nagy folyamú regények „ötletbörzéje” is a Biblia. (Thomas Man, József és testvérei, vagy éppenséggel Márai Sándor Harminc ezüstpénz című regénye innen merítik a témát.) Másképpen forgatják, olvasnak bele viszont a laikusok. Az olyan magamfajták, akik netán regényként fognának hozzá olvasásához, csalódnak. A Károli általi fordítás csodálatos, mégis a nehézkes, tömör szövegeken hamar megbicsaklik a tekintet, vissza kell venni a tempóból, csak belemélyedni lehet. S még mindig nem említettem, hogy a nagyvilág képzőművészeinek igazi tárháza a Biblia. Örök életű alkotások ihletforrása. (Michelangelo, a mi Munkácsynk csupán két név a nagy művészek közül, akik nagyméretű alkotásaikhoz támaszul használták.) A zeneirodalmat is számtalanszor megkísértették az emberiség talán legrégibb könyvének fejezetei, „könyvei”, történetei…
Én viszont most azt teszem, hogy e nagy könyvből olyan papírszeleteket, cetliket bányászok elő, melyeket olvasgatva számos emlék, főleg családiak elevenednek meg, s mint rövid filmek játszódnak vissza emlékeimből. Itt van mindjárt egy esti imaféle darabka papíron, anyám apró betűivel, s most is hallom, amint félhangosan esténként elimádkozza. Immár az is bizonyos számomra, hogy az általa írt rövid imának szövegét tartalmazza a fecni. Egy másikon a bibliai József testvéreinek névsora olvasható, amiből arra következtetek, hogy őt is megfogta a Józsefhez fűződő bibliai történet. Egy másik papíroson húgom dániai lakcíme, s máris beindul az emlékezés. Visszaköszönnek azok a bonyodalmak, amelyek húgom kitelepedéséhez fűződnek. Mert a diktatúra éveiben bizony az itthon maradt családtagok is megszenvedték a disszidálást. S mindjárt idefűződően, egy olyan papíros, amelyen csupán ennyi áll: Terka elfelejtett magyarul. A második világháború apám egyik nővérét Bukarestben találja. Ott hozta össze a sors egy német tisztel, akit az összeomláskor követett Németországba. Ötven év teltén jelezte, hogy hazalátogat. Finom ebéddel várta őt a család, akivel nem tudtunk értekezni, mi nem értettük a német szót, ő meg elfelejtett magyarul beszélni. Rövid volt a látogatás, ültünk, mint a némák az asztal mellett, anélkül, hogy megtudtunk volna valami érdemlegeset is sorsáról, csupán annyit, hogy tiszt férje halálát követően egyedül, szomorú magányban él. S ha netán hazatelepedne, a nyelv ismerete hiányában már nem tudna visszatalálni, visszaintegrálódni. Elmenőben egy szappannal és egy kölnivel ajándékozott meg. Jut eszembe az is, hogy apám legnagyobb testvérének a fia már Bukarestben született. Pici gyermekkorától csak románul beszéltek vele, ezen a nyelven végezte iskoláit, az egyetemet, magyarul egy kukkot sem tanult. Szülei fiuk jobb érvényesülését tartva szem előtt román tannyelvű oktatásban részesítették. A mérnök úr nagybátyja temetésére jött haza feleségével. S mindenkinek feltűnt akkor, hogy másképpen veti a keresztet, amint azt felénk szokás…
Itt van mindjárt egy másik gyűrött papíros, amelyen csupán ennyi áll: átadtam Fénya Jóskának 5 szál liliomot. Ennek története nagyjából ennyi:
Anyám nagyon szeretett kertészkedni. Csíksomlyói telkünkön nem csupán zöldséget, de virágot is termesztett. Általában ősszel vagy tavasszal velem ásatta fel a veteményeskertjét. Néha a gyomlálásba, kapálásba is befogott, ha éppenséggel otthon tartózkodtam. Többet voltam viszont távol, így hát mentesültem e teendők alól. Gyönyörű, hosszú szárú fehér liliomait, de nem csak, sokan megbámulták. Őtőle vitte a csíksomlyói kegytemplom oltárára, a nagy túrajáróként ismert Fénya József a szép szál, kövér kelyhű liliomokat. Egy alkalommal ilyen szavakkal adta át anyám a liliomköteget: Vigye, Jóska, mert Mária lábánál néha rossz emberek is megfordulnak, hátha a liliomoktól kifehérednek”… Lírikus szöveg!
Ezennel egy fénykép hullik ki a Biblia lapjai közül, ezen szüleimmel együtt nézünk a sötétkamrába, s egy idézet Szent Lukács könyvéből, meg egy jelmondat: a szenvedésről nem szoktunk beszélgetni. Ezt nem tudom, honnan vette, talán belőle szakadt ki. Sokat betegeskedett, türelemmel viselte a fájdalmakat.
Van itt ételrecept, szó esik arról is, hogy a borókabogyó mire való. Gyászhírt jelentő cédula, Székelyudvarhelyről. Idemásolom a szöveget: „kedves testvér és családod. Tudatlak hogy Édes anyám meghalt. Küldök 5 drb Gyászjelentést, a többi rokonoknak nem tudom a címit te oszt el egyet küggyél Bukarestbe Albétnek…” Azt már én sem tudom, hogy melyik rokon haláláról értesítették szüleimet. Szegény Albert bátyám, mert róla van szó a szövegben, akivel halála előtt még szót válthattam, annyira elfelejtette az anyanyelvét, hogy románra kellett átváltani a beszéd fonalát.
Hát így néz ki az én megörökölt Bibliám, amely nem csupán a Szentírás szövegeit tartalmazza, de olyan papírcetlik őrzője is maradt, amelyek segítségemre vannak múltam felidézésében.

Kristó Tibor

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek