Konstancát fogadják

62

Az elődöntőért játszik a Románia-kupában a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata, amely idei első hivatalos összecsapására készül. Az ellenfél a szebb napokat megélt, jelen pillanatban a második ligát vezető Konstancai Dél-Dobrudzsa lesz. Kötelező lenne a győzelem és a továbbjutás.

Negyeddöntőre készül a Szé­kelyudvarhelyi KC férfi ké­zi­labdacsapata, amely szom­baton 18 órától a második ligás Kons­tancai Dél-Dobrudzsa együttesét fogadja. A konstancai csapat jelen pillanatban vezeti a másodosztályt és joggal pályázik arra, hogy a korábban megszűnt HCM helyét visszavegye az első ligában. Erre a játékosállományuk alkalmas, hiszen a megszűnt HCM-ből több tapasztalt, illetve román válogatott játékos maradt a tengerparti csapatnál.
A nyolcaddöntőben a Székely­udvarhelyi KC a Temesvári Polit, míg a Konstanca a Tordai Potaissát legyőzve jutott a negyeddöntőbe. Az SZKC néggyel verte a Polit, míg a Konstanca kilenccel a tordaiakat utóbbival hatalmas meglepetést okozva.
Az SZKC, mint ismert, január elején kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre. Előbb hazai környezetben, majd Barcelonában folytatta az edzések, illetve a meccsek sorozatát. Utóbbi helyszínen az SZKC nem kevesebb mint három meccset játszott, amelyből egyet elveszített és kettőt megnyert. Hétfő óta újból Székelyudvarhelyen készültek a fiúk és várják a holnapi meccset.
Az udvarhelyi klub tájékoztatása szerint a belépők már megvásárolhatók a csarnok jegypénztárában. Az árak nem változtak: 8, illetve 6 (diákoknak és nyugdíjasoknak) lejbe kerülnek. Felhívják a szurkolók figyelmét, hogy a kupamérkőzésre csak az ALL ACCESS és a VIP-bérletek érvényesek, az ALAP már nem, így utóbbival rendelkezők jegyet kell váltsanak a találkozóra. Számukra ma estig tartjuk fenn a helyeket.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.