Költségvetési bukdácsolás

A kiigazítás „kiigazítva”

13

Túl vagyunk egy, a kormány által pozitívnak nevezett újabb költségvetés-kiigazításon. Nem nagyon volt, amit elosztani, illetve újraosztani, inkább olyan kiigazításokra került sor, hogy innen elvettek és odatettek, azaz átcsoportosítottak. A kormány szerint a leglényegesebb az, hogy továbbra is tartható az idei GDP-arányos 3% alatti hiánycél. Kereken egy héttel a költségvetés-kiigazítás elfogadása után nyilvánosságra hozták az általános konszolidált költségvetésre vonatkozó helyzetjelentést. A viszonylag kedvezőnek tűnő jelentés számsorai között tallózva fellelhetők olyanok is, amelyek meggondolkoztatók. Például az, hogy október folyamán a konszolidált költségvetés bevételei stagnáltak, nevezetesen azok összegszerűen azonosak voltak, mint a múlt esztendő októberében. Ugyanakkor, míg 9 hónap viszonylatában 14%-kal gyarapodtak, 10 hónap viszonylatában már csak 11,8%-kal. Más: míg 2017 első 10 hónapja viszonylatában a GDP-arányos költségvetési hiány 0,77%-os volt, jelenleg az elérte a 2,2%-ot. Első látásra kedvező irányba mozdultak el a beruházás-kiadások, ilyenképpen pedig 74%-os növekedésről is beszélhetünk. Igen ám, de a 15,8 milliárd lejes tőkebefektetésből 5,2 milliárd lejt tettek ki a honvédelmi tárca beszerzési kiadásai. Ilyenképpen az infrastrukturális beruházások tekintetében érdemleges előbbre lépés nem következhetett be. Akár örvendetesnek is nevezhető lenne az, hogy az áfából származó költségvetési bevételek a megelőző esztendő azonos időszakához viszonyítva 9%-kal növekedtek, ha nem tudnánk, hogy az éves előirányzat 14%-os növekedéssel számol. Vannak másabb „szépséghibák” is: a Költségvetési Tanács arra figyelmeztet, hogy túllépték az általános konszolidált költségvetés (BCG) hiányának a törvény által jóváhagyott értékhatárát 1,1 milliárd lejjel, továbbá 5,1 milliárd lejjel a BGC személyzeti költségeit, s ez utóbbinak a BGC-ben való százalékban kifejezett részesedése nagyobb volt az előirányzottnál.
Visszatérve a költségvetés kiigazítására. Annak révén megemelték az előre nem látható helyzetekre való hivatkozással a kormány rendelkezésére álló tartalékalapot. Alig egy hét telt el, s a jelek szerint máris bekövetkezett egy „előre nem látható helyzet”: a kormány csütörtöki ülésén elfogadásra került ama kormányhatározat is, amely egyik előírása értelmében a szóban forgó tartalékalapból pénzösszegeket utaltak ki a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumnak. Azaz kiigazították a kiigazítást…

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.