Költészet napi vers- és városköszöntés

30

Több, iskolákban, a könyvtárban, a megyei kulturális központban tartott kisebb vagy nagyobb szabású rendezvény is megemlékezett Csíkszeredában április 11-éről, a magyar költészet – József Attila születésének – napjáról, ezek mellett a Csíki Játékszín tizenegy színésze által tegnap délelőtt tizenegykor szavalt tizenegy költemény – a Tizenegy című versnapi városköszöntő – tisztelgett a magyar vers előtt. A színház előtt több mint kétszáz csíkszeredai állt meg a rövid, mintegy félórás műsor kedvéért, Ady, Babits, Karinthy, József Attila és más kötők üzenő sorait hallgatni. Délután a Hunyadi László Kamarateremben Pilinszky versei, naplórészletei, prózai művei öltöttek hangzóformát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakos hallgatóinak jóvoltából.
Gyergyószentmiklóson villámcsődülettel emlékeztek a költészet napjára: a Salamon Ernő Gimnázium kórusa megzenésített verseket énekelt, Boros Mária, Mosu Norbert-László és Vajda Gyöngyvér, a Figura Stúdió Színház művészei egy-egy verset olvastak fel a város három forgalmas pontján tegnap délben. Így verseket hallhattak a városlakók a Szent István téren, a város főterén és a művelődés ház előtti buszmegállóban.

HN-információ

A Csíki Játékszín színművészeinek előadása. Vers mindenkihez Fotó: László Róbert
A Csíki Játékszín színművészeinek előadása. Vers mindenkihez Fotó: László Róbert

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.