Kohányi Gyula és a csíki tanügy

Csík vármegye és az Összeomlás 5.

76

1919. február 27-én Kohányi Gyula, Csík vármegye tanfelügyelője körlevélben foglalta össze a vármegye népnevelőinek legfontosabb feladatait és javaslatot fogalmazott meg az áruhiány csökkentésére. Ez az éppen százéves dokumentum szolgál annak apropójául, hogy Kohányi Gyula alakját éppen most idézzük fel, bemutassuk alig két esztendeig tartó Csík vármegyei tevékenységét, s különösen arra irányuló küzdelmeit, hogy a háború dúlta országrészben és az új hatóságok nyomása alatt is folyamatossá tegye az oktatást a vármegye iskoláiban.

Kohányi Gyula hírlapíró, szer­kesztő és tanfelügyelő 1872. február 17-én született Tiszadobon. A gimnáziumot Sárospatakon és Miskolcon, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ahol matematika és fizika tárgyakat hallgatott. Dolgozott a meteorológiai intézet kalkulátoraként és segédtanárként a pozsonyi kereskedelmi akadémián, majd újságíró lett. Előbb a sárospataki Őrálló, majd a debreceni Debreczen című politikai napilap munkatársa, később felelős szerkesztője volt. A magyar feltámadás lexikona szerint 1898-ban tanfelügyelői szolgálatba lépett és előbb Beregszászban, majd Kolozsvárt, Szegeden és Szentesen volt segéd-tanfelügyelő. 1917 decemberében Berze Nagy Jánost váltotta Csík vármegye tanfelügyelői székében.

„Nem azt keresem, ami elválaszt”
Külön írás tárgya lehetne, hogy Berze Nagy János, a jeles népmesegyűjtő, néprajzkutató, mennyire akart „világvégi” szolgálati helyéről, Csíkból elszabadulni. „Itt csírájában elfagy minden jó gondolat, a tett pedig megbénul” – olvasható egyik fennmaradt levelében. Kohányi Gyula úgy tűnik, nem tartott attól, hogy Csíkban elfagy minden gondolat, legalábbis erre vonatkozó utalást nem találtam. Inkább nagy lendülettel belevetette magát a munkába, s alig néhány hónap múlva, az 1918. március 27-i lapszámtól, a már szerkesztői tapasztalatokkal is rendelkező tanfelügyelő átvette a Csíki Lapok felelős szerkesztői tisztét Élthes Gyulától. „Programmom egyszerű és rövid – írta beköszöntőjében. – Nem azt igyekszem keresni, ami elválaszt, hanem ami összehoz s mivel ugy érzem, hogy a jelenlegi kormány ezt a magyar nemzeti egység, s ebben az uj életre feltámadó Erdély közös nagy érdekei szempontjából vizsgálva is híven képviseli, ugy nyilvánosságra hozott programmjában mint közismert cselekedeteiben: a Csiki Lapok addig, mig az én nevemet viseli homlokán: az országos 48-as alkotmánypárt elvei és törekvései mellett rendületlenül ki fog tartani.”
Pál Gábor visszaemlékezéseiben nyolcgyermekes családapaként emlegeti Kohányi Gyulát. Hogy hány gyerekkel érkezett Csíkszeredába, nem tudjuk, csak azt, hogy 1918 júliusában, egy újsághír szerint alig 19 évesen elhunyt második fia, Kohányi Andor. Ebben az időszakban a gimnáziumnak is volt egy Kohányi Zoltán nevű diákja, Kohányi Erzsébet pedig a polgári leányiskolába járt, s mivel a Kohányi nálunkfelé ritka név, valószínűsíthető, hogy a tanfelügyelőnek legalább három gyermeke huzamosabban Csíkszeredában tartózkodott.

Használhatatlan iskolaépületek
Szintén 1918 júliusában történt, hogy országos visszhangot váltott ki Kohányi Gyula egyik, közigazgatási bizottság előtti beszámolója. A tanfelügyelő ugyanis végigjárta a gyergyótölgyesi járás iskolaépületeit és összefoglalta a látottakat. „A gyergyótölgyesi és gyergyóbékási állami iskolák épületei teljesen elpusztultak. A gyergyóhollói állami és a gyergyótölgyesi gör. keleti iskolák épületeiben rühes lovakat ápolnak. A legtöbb megmaradt iskola sem szolgál a közoktatás céljainak, hanem részint kórházakká, részint a menekültek és internáltak részére lakásul vannak berendezve. Tanszer, tankönyv, pad egyetlen iskolában sincs” – taglalta a Friss Ujság 1918. július 20-i száma a tanfelügyelői tapasztalatokat.
1918. augusztus 16-tól Kohányi Gyula átadta a Csíki Lapok felelős szerkesztői tisztségét dr. Daradics Félixnek, és a továbbiakban leginkább a közigazgatási bizottság ülésein tett előterjesztéseiről számolt be az újság. Amint ezekből kiderült, a tanfelügyelő számára különösen nehéz tanév következett.

A nemzetnevelők feladatai
Kohányi Gyula 1919. február 27-én átiratában foglalta össze, miben látja a továbbiakban a nemzetnevelők legfontosabb feladatait. Javasolta, hogy „ahol a hazatért és beosztott tanitókkal együtt a tantestület jelenlegi létszáma a békebelinél, illetve a létezö tantermekkénél többet tenne ki”, ott a legnépesebb tanosztályokat osszák két csoportra, és a tanulók két váltásban tanuljanak. Emellett fontos, hogy a tanítók „a hazatért, továbbá a rokkantként elbocsátott katonák s az elesettek hátramaradottainak testi, szellemi és erkölcsi épségét, valamint anyagi elöhaladását tőlük lehetöleg elömozditani igyekezzenek”. Éppen ezért kövessék figyelemmel a hadiárvák gondozását, buzdítsák a hazatért katonákat „a téli gazdasági munkák (erdei favágás, a levágott fák behordása, trágyahordás a szántóföldre stb.) pontos és lelkiismeretes elvégzésére” és az „addig is szokásban volt háziipar gyakorlásának” újra felvételére, el addig, hogy szükség esetén otthonaikban oktassák a község asszonyait a helyben található anyagok feldolgozására. A tanfelügyelő felhívta a tanítóság figyelmét arra is, hogy igyekezzenek a lakosságot „a rend és élet- és vagyon biztonság elöfeltételeit alkotó viselkedés tanusitására”, és különösen ott, ahol megszálló csapatok vannak „a lakósságot az ezen csapatokkal szemben való mindennemü ellentét kiélezésétöl teljes erkölcsi tekintélyük és rábeszélö képességük latbavetésével igyekezzenek visszatartani.” „Mutassa meg minden Csikvármegyei magyar tanitó, hogy méltó a nemzetnevelö diszes nevére” – fogalmazott a tanfelügyelő. (Románia Nemzeti Levéltárának Hargita Megyei Hivatala, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 1442/1919 iratcsomó.)

Szövetkezeti értékesítés
Kohányi Gyula az iskoláknak szánt körlevél tartalmát azért közölte az alispánnal, pontosabban Szász Lajos alispánhelyettes főjegyzővel, hogy javasolja az itt-ott már feléledt „háziipari, tejgazdasági stb. tevékenység nyomán felgyülemlö készáruk” szövetkezetek útján való értékesítését. Szász Lajos alispánhelyettesnek tetszett a szövetkezeti gondolat felelevenítése, és március elején a maga észrevételeivel együtt eljutatta a hatáskörébe tartozó öt főszolgabírónak valamint a Gyergyószentmiklós és Csíkszereda polgármesterének. „Ezen egészséges gondolatnak ki­vánok propagandát csinálni s arra kérni főszb. (polgm.) urat, hogy a szövetkezetek vezetőinek, a községek előljáróinak és a lakósság értelmesebb egyéneinek bevonásával igyekezzék az eladásra mint árucikkeknek a fogyasztókhoz való juttatását a szövetkezetek közvetítésével megszervezni – írta Szász Lajos. – Erre ma kiváló alkalom kinálkozik, mert egyfelől az eladónak nem kell igazolványok beszerzése céljából utazgatni, időt vesztegetni; ugyancsak nem kell az áru piacra vitelével időt és fáradságot áldozni s mégis árujának tisztességesen megszabott árát a szövetkezeteknél nyomban megkaphatja, esetleg bizományi uton az eladást minden fáradság és vesződség nélkül végezheti; másfelől pedig a vevőnek is csak a saját falujabeli szövetkezethez kell fordulnia s hozzájuthat ahhoz, amit máskülönben megszerezni vagy egyáltalán nem, vagy csak nagy nehézségekkel volna képes.”(RNL HMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 1442/1919 iratcsomó).

Meghurcolva
Hogy végül sikerült-e a szövetkezeti értékesítés megszervezése, nem tudom, de rövid időn belül más fordulatot vett a lelkes tanfelügyelő élete. 1919. május 18-án arról adott hírt a Csíki Lapok, hogy „A román katonai parancsnokság Kohányi Gyula tanfelügyelőt azért, mert a román királyság 50 éves koronázási évfordulóján iskolai szünetet nem rendelt el, elfogta, ismeretlenhelyre szállította és bűnvádi eljárást indított ellene.” Két nappal később, május 20-án Comaniciu Miklós kinevezett román tanügyelő és Lates Miklós gyergyóvárhegyi gör. kath. tanitó, kinevezett román segéd-tanfelügyelő” átvette a tanfelügyelői hivatalt. „A személyzet szolgálatot nem lévén hajlandó teljesíteni, Márton Bálint igazgató tanítóval együtt eltávozott” – számolt be a Csíki Lapok, 1919. május 25-én. Valószínűleg még előbb történt az az eset, amelyet Pál Gábor jegyzett fel, és amely szerint Kohányi Gyula kijelentette Neamţu Valeriu prefektusnak, hogy nem tehet esküt a békekötés előtt és a „prefect hivatali szobájából maga lökdöste ki úgy, hogy földre zuhant”.
A Magyar írók élete és munkái című, 1995-ben megjelent kiadvány szerint Kohányi Gyula 1919. május 15-ig dolgozott a Csík vármegyei tanfelügyelőségen, és „mivel nem ismerte el feletteseinek a nagyszebeni oláh kormányzótanácsot, elfogták, Nagyváradon bebörtönözték, 1919.VII. 1: Csíkszeredára küldték, ahol 1 hónapig internált, majd kiutasították.” Ezt követően a kiskunhalasi tanfelügyelőség tanfelügyelője volt 1926-ig, majd a pestmegyei tanfelügyelőségre került. 1946. február 9-én hunyt el. A magyar feltámadás lexikona szerint a pedagógiai szakirodalom terén is jelentős működést fejtett ki, különböző szaklapokban és napilapokban számos cikke jelent meg. 1920-ban a Néptanítók lapjában a póttanfolyamok és a tankötelezettség végrehajtásának kérdéséről írva Csík vármegyei tapasztalatait foglalta össze. „Mint Csik vármegye tanfelügyelője immár teljesen el voltam zárva a magyar kormánnyal való összeköttetéstől, közigazgatási bizottsági üléseken és hivatalos iratokban egyaránt román, katonai cenzúra alatt állott a működésem s a közigazgatási hatóságok működése teljesen meg lévén bénítva a tankötelezettségnek a hatalom szavával való érvényesítésének gondolatáról teljesen le kellett mondanom s így keresnem kellett olyan módot, amellyel a hatalom szava nélkül mintegy becsalogassam, illetve bemutathassam a mezőgazdasági munkákra is alkalmas korú tanköteleseket az iskolában. Elrendeltem tehát, hogy április elsejétől, amikor egyúttal a nyári időszámítás is életbelépett, reggel 7, illetve 6 órakor kezdődjék a tanítás a 9 éven felüli tanulóknak s a kisebbek d. e. 9 órakor jöjjenek fel az iskolába. Az eredmény bámulatos volt. A mulasztások teljesen megszűntek, a szülők hálálkodva köszönték meg tanítóknak az új rendszert s míg a tanév elején krumpliszüret végéig nem lehetett az iskolákat benépesíteni, novemberben pedig a forradalmi láz forgatta fel az iskolázás rendjét is: a tavaszi két hónap alatt tanítóim az őszi három hónap mulasztásait teljes pótolni tudták, s így megvan nekik is, nekem is az a megnyugtató érzésünk, hogy a csíki magyar iskolák életének utolsó évében legalább annyit helyrepótoltunk az utolsó három évnek, mely alatt Csík vármegye területe belső hadszíntér volt, kényszerű mulasztásaiból, hogy ez az idei esztendő, melynek folyamán Erdély iskoláiban sehol sem hangzik magyar szó, nem lesz képes az eddig tanultakat teljesen kitörölni gyermekek lelkéből!” (Néptanítók lapja, 1920, 6–8. szám)

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.