Köcsögség

78

Telefonbeszélgetés – harsány és szándékosan hivalkodó – az edzőteremben, ahová azért vonszolom el magam járok, hogy… Na mindegy. Körülöttem tizen-huszonéves fiúk és lányok, csinosak, kedvesek, széles a válluk, nyílt a tekintetük, hibátlan a fogsoruk, márkás a cuccuk, jó jegyük volt természettudományokból, levitték a kutyát pisilni. Egyikük telefonál.
– Hallodeköcsög.
Így, ponttal a végén. Bizonyára hallja, nem nézem ki a fiatalemberből, hogy a csengetést jelző síphanggal szokott volna beszélgetni.
– Akkor megyünk-e sízni.
Ez is ponttal a végén.
– De hallodeköcsög.
Hallja, hogy a veréb rúgja meg. Én is hallom, mindenki hallja.
– Bakancsod van-e?
Végre egy kérdőjel.
– Mért nincs?
Mit lehet erre válaszolni? Lehet, hogy nem is volt. Vagy elkallódott, elvitte a cica.
– Hallodeköcsög.
(…)
– Akkor nincs bakancsod?
Barátom, vagy szerfelett optimista vagy, vagy retardált. Gondolod, hogy az eltelt négy és fél másodpercben hirtelen lett bakancsa? Mégis honnan? Van elég a kölcsönzőben.
– Hallodeköcsög, micsinálsz?
Veled beszél telefonon. Bár csinálna akármi egyebet.
– Gépezel? Ne gépezzél.
De, de. Hagyd csak, hogy gépezzen!
– Sízni nem jössz akkor.
Bakancs nélkül??
– Gondold meg…
Attól lesz bakancsa???
– Na csá, köcsög.
A hívást kezdeményező fél büszkén körülnéz. Nem tudom, milyen hatást várt, de nem történik semmi, rajtam kívül senki sem figyel rá. Eszerint a hangyányit alulstilizált társalgás normális regiszterekben zajlott, nem éri el a figyelemküszöböt.
Amíg valaki leszedi rólam a súlyt végzek a szériával, átfogalmazom magamban a hallottakat. Pl. így:
– Szia, kedvem van sízni, velem tartasz? Ja, hogy nincs bakancsod? Nem akadály, szerzünk a kölcsönzőből. Számítógépezel inkább? Ugyan, az megvár… Na jó, ha meggondolod magad, hívj. Szervusz.
(…) Mekkora köcsög vagyok.

Burus János Botond

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.