Kivitelezés alatt a felújítás

59

Egyelőre nem fejezik be a tervezett időre a csíkpálfalvi és csíkdelnei kultúrházak felújítását, így szeptember helyett várhatóan az év végét jelölik meg újabb határidőként a munkálatok befejezésére – tudtuk meg Ferencz Csaba polgármestertől. A község vezetője lapunknak elmondta: egyelőre a kifizetési ügynökség gyulafehérvári regionális vezetőségétől várják a hosszabbítás jóváhagyását.

Huszonkettes csapdájaként jellemezte a kialakult helyzetet Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármestere. A község két kultúrotthonának felújítási munkálatai három hónapos késésben vannak, miután az eddig elvégzett munkálatok elszámolásával a kifizetési ügynökség is megcsúszott. Most a kivitelezési szerződés meghosszabbítását kérték.
A polgármester elmondta: minden nagyobb kifizetés előtt a gyulafehérváriak a helyszínen ellenőrzik a munkálatok állapotát, esetenként pedig a bukaresti hatóság is felülvizsgálja a kivitelezést. A szúrópróba alapján történő felülvizsgálatba most ezek a beruházások is belekerültek. A július végére ígért ellenőrzést csak augusztus közepén tartották, ami tovább késleltette az elszámolás kifizetését. Az elvégzett munka értékét október első napjaiban utalják, ami után újra nagyobb ütemben folytatódhat a kivitelezés – mondotta Ferencz Csaba. A polgármester szerint a hosszabbítási kérésük elbírálás alatt van. A polgármester elmondta: a gyulafehérvári ügynökségtől tudják, nem ők vannak egyedül ebben a helyzetben Hargita megyében. Az AFIR megyei irodájánál – mivel nem az ő hatáskörük az ellenőrzés – nem tudták megerősíteni, hány ilyen eset van Hargita megyében. Ioan Hîrb, az AFIR Hargita megyei vezetője lapunknak elmondta: keresik azokat a megoldásokat, amelyek lehetővé teszik a szerződések hosszabbítását.
Meg nem erősített értesüléseink szerint a megyében közel kétszáz olyan uniós forrásokból finanszírozott közberuházás van, amelyet nem sikerül az eredeti határidőre befejezni.

Daczó Dénes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek