Kisebbségi sport

1 098

Nemzetiségi alapon törtek derékba ígéretes sportpályafutások, ékezeteken, „kimondhatatlan és leírhatatlan” neveken múlhatott, hogy kit válogatnak be az olimpiai küldöttségbe – mesélték évekkel ezelőtt Kolozsvár ma is élő magyar olimpikonjai. Ezek voltak a 70-es, 80-as évek. A kettős mérce alkalmazása nemcsak hogy bevett módszer volt, de a rendszernek lepleznie sem kellett. Persze ez nem volt törvényszerű. Akkoriban – és sajnos eléggé jellemzően most is – minden a kapcsolatokon múlt, volt, akinek jobban sikerült a helytállás, másoknak kevésbé. Azt viszont az olimpiai ezüstérmes súlyemelőtől az olimpiai bajnokot legyőző, de mégis itthon „marasztalt” birkózóig valamennyien vallják, hogy azokban az időkben a magyar sportolónak kétszer annyit kellett dolgoznia a sikerért, mint a román vetélytársainak.
A kommunizmus elmúlt, tagadhatatlanul „egyenlőbbek” lettünk, de korántsem egyenlők. És nézzünk szembe a valósággal: egyre több repedés keletkezik azon a hajótesten, amelyet az egyenlőség műhelyében jóhiszemű, de utópiát kergető mesterek gyártottak. Mert a hajót az illúzió tengere ringatta, jó volt hinni – és most is jó lenne hinni – abban, hogy lehetünk egyenlők. Nemzetiségre, fajra, nemre, vallásra és minden másra való tekintet nélkül.
Kössünk tehát ki, lépjünk a szárazföldre, álljunk mindkét lábunkkal a földön, és lássuk be, hogy mindenhol és mindenkor a kisebbségi sors kemény feladat elé állít: vagy kétszer annyit dolgozunk, vagy elvegyülünk, felszívódunk, asszimilálódunk.
Nekünk székelyeknek sajátos „nemzeti sportunk” van: az autonómiaharc. Nemes és jogos ez a küzdelem, századok nemzedékei hordozták identitásukban, génjeikben az önrendelkezést, és tudatalattinkban ugyanúgy kódolva van nakünk is, mint nekik volt. Az idők változása azonban azt eredményezte, hogy többet – vagy legalábbis más módszerrel – kell edzenünk az eredményért. Mi pedig nem edzünk eleget.
Néha-néha a szégyenérzet is belém mar, amikor falvainkban, városainkban, határainkban szemetes folyópartokat, lakott porták kidőlt-bedőlt kerítését, kocsmateraszokon bűzölgő és a járókelőknek beszólogató semmittevőket látok. De a szégyenérzetig el sem kell jutnom ahhoz, hogy rosszul érezzem magam a bőrömben: elég, amikor pusztán azzal szembesülök, hogy nem is akarunk különbek lenni. Ha pedig nem akarunk különbek lenni, akkor minek nekünk autonómia?
Olvasom, hogy amióta Háromszékre is bekacsintott a sertéspestis, seregestől kérik a gazdák a disznóknak a fülszámokat. Mert ugye, nem hivatalos disznó után nem jár kártérítés, ha sertéspestis miatt elpusztítják. Igen, mi is hozzászoktunk az olcsó kifogásokhoz, ezért aztán van is rá magyarázat, hogy miért nincs fülszám: a másik disznó kiharapta és elveszett, perzseléskor szétégett stb. Most, hogy pénz forog kockán, megtáltosodtak a székely gazdák és ragaszkodni kezdtek a fülszámhoz. (Ezzel természetesen nem a háromszéki gazdákat marasztalom el, mert ugyanez megy végbe Hargita megyében is, amint még komolyabbra fordul a baj.)
Amikor kicsinyeskedünk, legyintünk, beszólogatunk, akkor jusson eszünkbe, hogy az önrendelkezés megvalósulásának csak az egyik utolsó lépése az ezt elismerő politikai aktus. Az autonómia veleje az építő különbözőségben van, az építő különbözőség pedig minőségi eltérést feltételez – esetünkben többletet. A finnországi svédnek erkölcsében, céljaiban, minőségében nem kell túlmutatnia a finn honfitársán, de nekünk, a Balkán szintjére züllesztett erdélyiekként, székelyekként igenis minőségi többletet kell felmutatnunk.
Amint akarni fogjuk, hogy különbek legyünk, máris meglesz egyfajta autonómiánk. Ennek persze borsos ára van: kétszer annyit kell dolgozzunk, kétszer olyan bölcsek, gyorsak, hatékonyak kell legyünk, mint a Kárpátokon túl élők. A kérdés csak annyi: vállaljuk-e egyénenként ezt a feladatot – ki-ki a saját szakmájában, hivatásában –, vagy jó lesz nekünk így is, örökösen zsörtölődve, hogy ennél többet érünk.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek