Kiosztották a vetőmagokat, kezdődhet a veteményezés

Kiskertész-program

92

Huszonkilenc osztályközösség és nyolcszáznál is több egyéni tanuló nevezett be a Vidékfejlesztési Egyesület Kiskertész-programjának idei kiírásába. A napokban kiosztott vetőmagcsomagokban a korábbi öt helyett ezúttal nyolc zöldségféleséget találhatnak a veteményező kedvű kiskertészek.

Márton István a csomagban levő vetőmagokat mutatja. Kedvcsinálók Fotó: Domján Levente

Befejezték az idei Kiskertész-programba benevezett diákoknak szánt vetőmagcsomagok kiosztását a megyei önkormányzat vidékfejlesztési egyesületének munkatársai. A kerti munkáknak kedvező időjárás okán a megye enyhébb éghajlatú vidékein a kapott magokat már el is veteményezték a tanulók. A múlt hét folyamán elsőként a Székelyudvarhely és Székelykeresztúr környéki, majd a csíki és gyergyói, végül pedig a Maroshévíz térségében levő települések tanintézményeit keresték fel a vetőmagokat tartalmazó csomagokkal a közhasznú egyesület képviselői.
Az elemi iskolás tanulók veteményezési és zöldségtermesztési ismereteit bővítő program iránt idén is élénk érdeklődés mutatkozott: a különféle kerti zöldségmagokat tartalmazó csomagokat Hargita megye 39 településéről összesen 817 tanuló és 29 oszályközösség igényelte – tájékoztatta lapunkat Márton István, a Vidékfejlesztési Egyesület igazgatója. Hozzátette, a jelentkezők között számos olyan iskola található, akik eleddig még nem vettek részt a Kiskertész-programban.
Újdonság, hogy a korábbi esztendőkben megszokott öt zöldségféleséghez képest idéntől három új növénnyel bővült a kiskertészek gondozására bízott zöldségek köre. A diákoknak kiosztott vetőmagcsomagok így már sárgarépa-, cuk­kini-, hónaposretek-, zöldborsó-, valamint saláta- mellett immár cékla-, uborka- és sütőtökmagokat is tartalmazott. A vetőmagok mellé ugyanakkor mindenki kapott egy olyan útmutató leírást, amiből nem csupán a veteményezés és kertgondozás alapszabályait, hanem a környezetkímélő, hagyományos, vegyszermentes növényvédelmi eljárásokat is megismerhetik. A leírás kitér a csomagban szereplő zöldségfelék vetéskor alkalmazandó sortávolságára, vízigényére, legfontosabb gondozási szükségleteire, de hasznos tanácsokkal szolgál a növények társítása kapcsán is. Utóbbi a kártevők elleni ökológiai védekezés egyik legeredményesebb módja – jegyezte meg a szakember.
A programban részt vevő diákoktól és osztályközösségektől – amennyiben a legügyesebb kis­kertészeknek felajánlott díjakra pályáznak – a Vidékfejlesztési Egyesület idén is írott és fényképes beszámolót vár: a kertek gondozásáról és a növények fejlődéséről tanúskodó beszámolók beküldési határideje június 30. Tavaly a kertjeiket példásan gondozó kiskertészek munkáját kerékpárokkal, az iskoláikat osztályközösségként képviselő tanulók erőfeszítését pedig fóliasátrakkal és öntözőberendezésekkel jutalmazták. Az elismerésen túl valószínűleg idén is hasonló díjakra számíthatnak a Kiskertész-programban eredményesen szereplő tanulók.

Domján Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek