Kinek szól a tanévnyitó?

5 576

Állok az iskolaudvaron. Négyszög alakzatban, osztályonként felsorakoztatva állnak a gyerekek is, középen terítővel letakart asztal, rajta váza virággal, mögötte az iskola vezetősége és a történelmi egyházak képviselői. Ők ülnek. A tér egyik oldalán a szülők – többnyire a kisebb gyerekeké –, másik oldalán néhányan az iskola pedagógusai közül. Ők is állnak, akárcsak a gyerekek. Zsongás itt is, zsongás ott is. A mikrofon recseg, néha besípol, miközben hallgatom a poros verseket és a De nehéz az iskolatáskát (könyörgöm, a dal 1973-ban jelent meg!). Aztán jön Pál apostol és Máté evangéliuma meg egyéb passzusok a Bibliából, a fekete öltönyös igazgató beszéde, és a mintegy 40 perc alatt legalább háromszor elhangzik, hogy itt majd bevezetnek titeket a számok és betűk, avagy a számok és a tudományok világába. Ja, és kezdődik a munka.
Arra gondolok, hogy negyven évvel ezelőtt is pont ilyen lehetett egy tanévnyitó, csak akkor valószínűleg piros nyakkendő virított mindenkinek a nyakában, s talán el kellett énekelni a tréjkulórt.
Az is felötlik bennem, hogy vajon kinek, kihez és kiről szólnak ezek a tanévnyitók? Amelyek bizonyára 80 százalékban éppen olyanok, mint amelyiken én részt vettem. Pedig, ha megpróbálnánk picit kívülről nézni, azt látnánk az ún. ünnepségen, hogy a diákok zöme unja, nem figyel oda, nem is igazán érti, miről hablatyolnak a felnőttek, inkább egymással foglalkoznak a hosszú vakáció után. Ha pedig ezt túl hangosan teszik, akkor mindjárt az új tanév első órájában beindul a fegyelmező-gépezet, s aztán le sem áll jövő júniusig. A picik, akiknek az első nap az iskolában még tényleg jelentős mozzanat, sírnak vagy megszeppenve álldogálnak, maradnának az anyukájukkal, legfeljebb az ő közelségében ismerkednének az osztállyal, a tancival, semmiképp nem ebben a riasztó és zajos sokaságban. A szülők azt várják, hogy járjon már le az egész, osszák ki a virágokat, s mehessenek a dolgukra.
Boldogok lehetnek azok a gyerekek, szülők, pedagógusok, ahol kreatívabb, ötletesebb és kevésbé konformista a vezetőség, ahol mernek újszerűt csinálni, másképp szólni a jelenlévőkhöz, ahol tudnak „gyermekbarátabb” iskolakezdést produkálni, mert a felnőtt és a gyermek tud egymás nyelvén beszélni.
Aztán arra gondolok, hogy ez a performansz, amin voltam, tulajdonképpen egészen jól leképezi az iskolát. Amely a jelenlegi formájában – tisztelet a kivételnek – szinte köszönő viszonyban sincs a valósággal, és szinte egyáltalán nem ad választ korunk aktuális kérdéseire és problémáira. A diákok fejébe tölteni kívánt tudomány majdnem annyira poros és koros, akárcsak Bergendyék iskolatáskás dala, a módszerek is annyira elavultak, akárcsak a nóta hangzása.
Az viszont szomorú – morgolódok magamban –, hogy a gyerekek iskolatáskája az eltelt évtizedek alatt sem lett könnyebb… A ma iskolája nem követi a kort, amiben élünk, a tanévnyitón sem merünk túllépni a jól bejáratott, becsontosodott szokásokon, koreográfián. Mintha külön dobozokban ülnének a folyamat – az oktatás, a tanévnyitók és egyéb iskolai ünnepségek – résztvevői, és a dobozok között alig van érdemi kommunikáció, de rettenetes igyekezettel valahogy elérjük, hogy kifelé jól mutasson az egész. A sor legyen egyenes, az ének hangos, a vers négysoros, a diák fegyelmezett, üljön egyenesen napi hét órát, szünetben ne rohanjon és ne üvöltsön, tanulja meg a leckét, mindegy, hogy érti-e vagy sem, érdekli-e vagy sem, hasznos-e vagy sem, ne mondjon semmit, véleményt főleg ne, ne akarjon semmit, mást főleg ne, hagyjon minket, tanárokat békén, hogy végezhessük a dolgunkat. A fő, hogy dolgozzanak, a lényeg, hogy a dobozok úgy álljanak egymás mellett, mint a feszület.
Gondolkodni a dobozon kívül? Netán kirúgni az összesnek az oldalát és összevegyülni, úgy beszélni egymással, hogy értelme legyen, úgy tanítani, mint ember a másik embert, vezetni kézen fogva a tanítványt, szeretni, mert szeretetben minden kivirágzik, együtt gondolkodni, mert úgy csodák születhetnek? Vajon miért nem merjük?
Pedig a saját lehetőségeinken belül is sok mindent megtehetnénk. Olvashatnánk együtt a Gyűrűk urát Jókai helyett, beszélhetnénk banki kölcsönről, cégalapításról, gazdasági kérdésekről osziórán, versenyezhetnénk, hogy ki ír vagányabb önéletrajzot, félredobnánk a tankönyvet és kedvenc kozmetikumaink összetevőit próbálnánk megérteni, beszélhetnénk divatról és ízlésről, ahelyett, hogy tiltanánk a tüsihajat és a sminket, vagy a szexről és a fogamzásgátlásról, a nőkről és férfiakról, a párkapcsolatról, az Életről. Közösen mehetnénk egy úton, a diák és tanár, és nem a dobozokból próbálnánk átkiabálni ezt azt, aminek a lényege és üzenete gyakran elvész menet közben. És majdnem soha nem ér célba.
Szóval kinek szól a tanévnyitó? És miről az iskola?

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek