Kinek kell a termelői csoport?

Nem igénylik

87

Egyáltalán nem vonzó a gazdáknak a mezőgazdasági termelői csoportok létrehozása, még akkor sem, ha a megalakulást követő első öt évben a termelői csoport vissza nem térítendő uniós támogatásban részesül – legalábbis erre lehet következtetni abból a pályázói érdektelenségből, amely az Országos Vidékfejlesztési Terv (PNDR) 9.1-es intézkedéséhez és kifejezetten a gyümölcstermesztőknek szóló 9.1a alintézkedéshez kötődik.

 

A mezőgazdasági és gyümölcstermesztési termelői csoportok létrehozását támogató két 9.1-es intézkedésre februári közzététele óta alig érkezett pályázat. A kiírást a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) június 26-án ismét pályázhatóvá tette: az elektronikus úton benyújtott projekteket az AFIR szeptember 30-ig fogadja. A 9.1-es intézkedés keretében 7,729 millió eurót, míg a 9.1a alintézkedés keretében 5,3 millió eurót szánnak a frissen alakult termelői csoportok támogatására. A két új kiírásra tegnapig még egyetlen pályázat sem érkezett – derül ki az ügynökség honlapján elérhető adatból. A 9.1-es és 9.1a jelű intézkedésre azok az elismert termelői csoportok pályázhatnak, amelyek 2014. január elseje után alakultak szántóföldi kultúrák termesztésére, kertészetre, gyümölcstermesztésre, valamint állattenyésztésre, tej- és hústermelési tevékenységre. Az intézkedés keretében a vissza nem térítendő támogatás évente legtöbb 100 ezer euró lehet.

Domján Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek