Kína miatt nőnek a sertésárak

Sokba kerül a pestisjárvány

126

Tovább nőhet a sertéshús és a belőle készülő készítmények ára az elkövetkező hónapokban, mivel a sertések felvásárlási ára szárnyal a Kínát sújtó afrikai sertéspestis járvány miatt.

A hazai sertéstartók is profitálhatnak a kínai húshiányból. Drágulásra számíthatnak a fogyasztók fotó: Domján Levente

Akár tíz év is eltelhet, amire Kína – a világ legnagyobb sertésfogyasztójaként – kiheveri az állományát alaposan megtizedelő afrikai sertéspestis (ASP) következményeit. Az afrikai sertéspestis nemcsak Kínában, hanem Európában is jelentős károkat és kiesést okoz a sertéstermelőknek, valamint a felvásárlási árak jelentős emelkedését eredményezi. A vágott sertések európai árszintje jelenleg meghaladja kilogrammonként az 1,8 eurót, és egyes előrejelzések szerint a harmadik negyedévben elérheti a 2 eurót kilogrammonként.
Az ASP távol-keleti elterjedése miatt jelentősen átrendeződött a világ sertéspiaca. Az utóbbi hónapokban Kínában és a vele szomszédos országokban is erősen megnőtt a kereslet az európai sertéshús iránt. Kínában óvatos becslések szerint a sertéspestis miatt a sertéshús-előállítás 30-40 százalékkal csökken, ami a világ sertés-előállításának 15-20 százalékát jelenti. A hivatalos kínai álláspont szerint a sertésállomány 24 százaléka érintett az afrikai sertéspestisben, de a holland Rabobank az egyes régiókban 20-70 százalékos állománycsökkenésről beszél. „Egy évtizedig is eltarthat, mire ezt kiheveri a kínai sertéságazat” – összegezte John Fering, a Cargill premix és takarmány üzletágának vezetője. A szakember úgy véli, a sertéspestis­járvány legnagyobb nyertese a baromfiágazat lesz, a kereslet élénkülése messze Kína határain túl is érződik. Nyerni fognak továbbá a tojás, a marhahús és halászati termékek is, hiszen állati fehérjére mindenképpen szüksége van a kínai fogyasztóknak. A kínai kereskedők Európából – elsősorban Németországból és Spanyolországból –, valamint az Egyesült Államokból érkező szállítmányokkal igyekeznek kielégíteni a náluk megnövekedett keresletet.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek