Kilátástalanság vagy új perspektívák?

Lemondott az etédi alpolgármester

69

Etéd község alpolgármestere, Nagy Endre május 30-a óta vezette ideiglenesen a községet, miután a megválasztott polgármestert, Szőcs Lászlót az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) három évvel korábban indított vizsgálata és a legfelsőbb bíróság döntése alapján felfüggesztették hivatalából.

Nagy Endre és Szőcs László. Vezető nélkül maradt Etéd

Nagy Endre alpolgármester a 2019-es év első munkanapján jelentette be lemondását. Ezt írja egy közösségi portálon kelt bejegyzésében: „Tisztelt Etéd községi lakók, kedves kollégák, barátok, ismerősök! Először is kívánok mindenkinek egy egészségben, szeretetben gazdag új évet. Úgy érzem, hogy nyilvánosan is meg kell köszönnöm mindenkinek, aki valamilyen formában támogatott, segített munkámban, mert eljött az a pillanat, amikor már nem úgy mennek dolgok a közigazgatás terén, és az év első munkanapján beadtam a lemondásomat. Nem akarok, és nem is ide tartozik, hogy én igazságot szolgáltassak, de meg kell jegyeznem, hogy sajnos jelen pillanatban úgy érzem, hogy nemhogy segítenék a kis községek munkáját, hanem még akadályokat tesznek az így is göröngyös útra. Én úgy érzem, hogy az elmúlt 8 hónapban, amikortól úgymond rám hárult a község vezetése, azt a tudásomhoz és a lehetőségekhez mérten elvégeztem. Megköszönöm a kollégák, a község lakói bizalmát, és a következő vezetőnek pedig sok sikert kívánok.”
Mivel Szőcs László tovább küzd igaza érdekében, élt fellebbezési jogával – tehát az ügye folytatódik –, így nem írt ki újabb választásokat a belügyminisztérium. Május végén Hargita Megye Prefektusi Hivatala ruházta fel Nagy Endrét a polgármesteri teendők ellátásával. A mostani helyzetben a községi tanács következő ülése során fogadnák el Nagy lemondását, és a 13 tagú testület – amennyiben valaki vállalja a tisztséget – a maga kebeléből választhat alpolgármestert, aki a 2020-as választásokig maradhatna a község élén. A fejleményekre a következőkben visszatérünk.
A frissen véget ért 2018-as év legvégén adták át ünnepélyesen azt az útszakaszt, amely a községhez tartozó Kőrispataktól a megyehatár felé halad. Az átadáson részt vettek a helyi és a Maros megyei vezetők, sőt a térség RMDSZ-es szenátora, Antal Lóránt és az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor parlamenti képviselő is. Örömüknek adtak hangot a politikusok, hogy a rendszerváltás óta először sikerült újonnan leaszfaltozott útszakasz révén összekötni két megyét, két mesterségesen szétválasztott székelyföldi kisrégiót. Mivel kiírták az Etéd–Atyha útvonalra is a közbeszerzést, ahol a modernizálást immár a következő évben elkezdhetik – úgy tűnt, hogy Etéd ismét fontos közúti csomóponttá válik, ami jót tesz az elzártságtól és elöregedéstől, gazdasági kilátástalanságtól szenvedő község településeinek. Most lehetne okos elképzelésekkel, működő projektekkel odahatni, hogy ezeken az útszakaszokon egy reménnyel kecsegtető jövő felé haladhasson Etéd is.

Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek