Kikapott a VSK Csíkszereda

55

Vereséggel kezdte az évet a VSK Csíkszereda csapata a hazai férfikosárlabda 1. Ligában, a csíkiakat a Kolozsvári U-BT II. győzte le tegnap délután az Erőss Zsolt Arénában. Az ellenfélnél négy olyan játékos lépett pályára tegnap Csíkszeredában, akik a kolozsváriak első számú csapatának tagjai, ők, illetve a többségében általuk dobott triplák jelentették a pályán a különbséget.

László (22) az első labdaérintésnél pontot szerzett Fotó: László Róbert

Vereséggel zárta az idei év első mérkőzését a VSK Csíkszereda férfikosárlabda-csapata, az 1. Liga 11. fordulójában a Kolozsvári U-BT II. győzte le a csíkiakat tegnap az Erőss Zsolt Arénában. A vereség miatt a csíki csapat lecsúszott a II. csoport harmadik helyéről.
Habár bátran kezdték a csíkiak a tegnapi mérkőzést, tripla próbálkozásaik rendre célt tévesztettek, míg a kolozsvári „szatellitcsapat” játékosai nem hibáztak. Az U-BT II.-ben egyébként négy olyan játékos is szerepelt, aki a klub nagycsapatának tagja, a tegnapi mérkőzésen egyébként ők jelentették a vendégeknek azt a pluszt, amivel gyakorlatilag megnyerték az összecsapást. Az első negyedben már tíz ponttal vezettek a kolozsváriak, a VSK kosarasai több ziccert is hibáztak, védelemben pedig nem volt ellenszer a vendégek távoli dobásaira.
A második negyed elején kissé összekapták magukat a csíkiak, sikerült is egy alkalommal tíz pont alá csökkenteni a hátrányt, ám erre két gyors triplával válaszolt az ellenfél. Egyébként tizenöt percnyi játék után sikerült az első csíki hárompontos kosár, Murgu pályára lépése után rögtön két triplával mutatkozott be.
A nagyszünetre tizenöt pontos vendégvezetéssel mentek a csapatok. A harmadik játékrész elején nyolc csíki pont született, ekkor kért időt a kolozsvári tréner, a technikai pihenőt követően pedig az U-BT kosarasai kapták össze magukat, és végül egy ponttal növelni tudták az előnyüket. Az utolsó – akárcsak a harmadik – negyed is szoros eredményt hozott, ám ezt a játékrészt is a vendégek nyerték, végül pedig 17 pontos kolozsvári sikerrel zárult a találkozó.
– Az első percekben sajnos bármennyire akartunk triplákat dobni, nem sikerült, míg az ellenfélnek ez összejött. A meccs során legalább kétszer több hárompontos kosarat szereztek, mint mi, így pedig nehéz megnyerni egy mérkőzést – mondta az összecsapás után Lászlófy Botond. A csíki edző szerint tanítványai sok ziccert hibáztak, de a védelem sem működött úgy, ahogy azt várta volna. – Támadásban, a kosár alatt rengeteget hibáztunk, úgy érzem, nem tudtunk kellőképpen felpörögni a mérkőzésre – tette hozzá Lászlófy.
A VSK a hétvégén Temesváron a listavezető BC Timba ellen játszik. – Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, amelynek sajnos, nem mi vagyunk az esélyesei. Itthon még novemberben 37 ponttal győzött le a Timba, Temesváron pedig a tisztes helytállás lesz a célunk – mondta Lászlófy.
A tegnapi vereség egyben azt is jelentette, hogy a VSK elveszítette a II. csoportban a harmadik helyet, igaz, egy találkozóval kevesebbet játszott, mind az előtte álló csapatok. Az alapszakasz során a VSK a másik kolozsvári csapattal, az Universitateaval játszik még hazai pályán, három találkozót pedig idegen környezetben – Temesváron, Nagyváradon és Nagybányán – vívja majd a csíki csapat.
Tegnap kora délután az Erőss Zsolt Arénában az U16-os fiúbajnokság IV. B csoportjának első fordulójában a VSK Csíkszereda a Baller Otopeni csapatát fogadta, a találkozót Fazakas István tanítványai 27 pontos különbséggel nyerték meg.

Eredmény
1. Liga, 11. forduló: VSK Csíkszereda – Kolozsvári U-BT II. 67:84 (14:24, 16:21, 17:18, 20:21). A csíki pontszerzők: Ene 21 (1×3), Murgu 14 (4×3), Olariu 11, Tóth 8, Vita 6 (1×3), László 4, Héjas 3 (1×3).
U16, IV. B csoport, 1. forduló: VSK Csíkszereda – ACS Baller Otopeni 73:46. A csíki pontszerzők: Zerkula 31 (4×3), László 10, Péter 8, Ionescu 6, Kenyeres 6, Füzi 4p, Szabó 3, Márk 3, Benedek 2.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.