Kiigazítás kipótolva

38

Az idei általános konszolidált költségvetés kiigazítására vonatkozó szeptember 7-én megjelent 2018/78-as sürgősségi kormányrendelet előírásainak tényleges gyakorlatba ültetésére még sor sem került akkor, amikor azt „kiigazították”. Az történt ugyanis, hogy egy kormányhatározat révén pénzalapokat utaltak ki újólag a megyék gyermekvédelmi (de nem csak) intézményrendszereinek fenntartása végett. Ez a gyakorlat nem új keletű, de mindenképp visszás és kifogásolható. A múlt heti kormányülésen egy újabb ilyen jellegű kormányhatározatot fogadtak el. A Hivatalos Közlöny október 5-i számában megjelent 2018/777-es kormányhatározatról van szó, amely értelmében a kormány rendelkezésére álló költségvetési tartalékalapból pótlólagosan 500 millió lejt utalnak át a régiófejlesztési és közigazgatási minisztérium költségvetésébe. Ezt a pénzösszeget az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) I-es és II-es szakaszainak finanszírozására kell felhasználni. Van, amit furcsállani e kormányhatározat esetében is: többek között azt, hogy a költségvetés kiigazítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet kapcsán maga a kormányfő is azt hangsúlyozta, hogy a kormány rendelkezésére álló tartalékalap az idei természeti csapások okozta károk helyreállítási munkálatai, valamint a sertéspestis elleni akciók nyomán kiürült, s azt jelentős mértékben fel kell tölteni. Erre pedig azért van szükség, mert a sertéspestissel kapcsolatos akciók és kártérítések megkövetelik a szükséges pénzalapot. Ha erre kellett a pénz, akkor abból miként juthat a szóban forgó programra is? Egyébként: a PNDL-re utalás van a szeptember eleji sürgősségi kormányrendeletben, sőt pótlólagos pénzalapokat is biztosítottak. Most, alig három hét elteltével ráébrednek arra, hogy abból a tartalékalapból egyébre is futja. Mikor is tévedtek a „méretvétel” tekintetében? Úgyszintén az is megemlítendő, hogy annak az 500 milliónak a sorsáról, azaz rendeltetéséről, elköltési módjáról a közvélemény biztos, hogy nem fog értesülni. Nem, mert valószínűsíthető, hogy a címzettek névsorát nem fogják nyilvánosságra hozni.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.