Kifutnak a Hargitára

Lelki elégtétel, örömünnep a mozgás

18

A székelyudvarhelyi Feel Good Egyesület szervezésében november 10-én a Hargitára szaladhat fel a város központjából az, akinek állóképessége és akaratereje lehetővé teszi, hogy a 42 kilométeres távot és az 1500 méteres szintkülönbséget teljesítse.

A mozgás öröme. Nagy akaraterőre és állóképességre lesz szükség

Ötödik éve, hogy régi álmunkat váltottuk valóra, amikor útjára indítottuk a Kifutok a Hargitára! programunkat, amely méltó záróakkordja a túlzsúfolt és felejthetetlen élményekkel teli futószezonunknak. Még a kétezres évek elején egy szűkebb baráti társaság gyakorta futott Székelyudvarhely közeli dombjain, és egyik alkalommal mondhatni, viccként merült fel a téma, hogy egyszer milyen szép is lenne kifutni Udvarhelyről a Madarasi-Hargita csúcsáig. Akkoriban nagyot nevetett mindenki rajta, hiszen szinte felfoghatatlannak tűnt, hogy fizikálisan meg lehet tenni egy ekkora távot. Ez a baráti társaság azóta is kitartóan futkorászik Udvarhely dombjain, hazai és nemzetközi versenyek gyakori résztvevői, sokakat ösztönözve, mondhatni „belerántva” ebbe a mozgásformába, életformába. A sokévi futás és tapasztalat elhitette ezzel a társasággal, hogy az Udvarhely–Madarasi-Hargita-csúcs nem teljesíthetetlen, még szaladva sem, hiszen csakis az elménk szabta határok miatt tűnt valamikor annak. Legtöbbünknek már nem is a táv teljesítése a kihívás, számunkra egyfajta lelki elégtétel és örömünnep, hogy az év utolsó nagyobb megmozdulásaként barátaink társaságában futhatunk ki erre a csodálatos hegyre, amely megannyi felejthetetlen élményt nyújt az év során mindazoknak, akik tisztelik és óvják!” – fogalmazott a Feel Good Egyesület vezetője, Ilyés Loránd.
A megmozdulásra örömmel várják mindazokat, akik kaphatóak az ilyesfajta kihívásokra, és csatlakoznának közösségükhöz erre az élményfutásra! A szaladást követően a Hargitán szombat este Csizmadi Zsolt képes élménybeszámolót tart élete egyik legmeghatározóbb élményéről, Út Leonidas lábaihoz címmel. Görögországi kalandjairól beszél a távfutó, aki az ultrafutó berkekben híres 246 km-es Spartathlon útvonalat futotta le igazi spártai körülmények között. A jelenlévők választ kaphatnak arra is, hogy milyen messzire kell elfutni, hogy közelebb kerüljenek önmagukhoz.
Ugyanakkor a Feel Good Egyesület október 28-án, vasárnap délelőtt 10 órakor könnyedebb szaladásra hívja a mozogni vágyókat. Cél a patakfalvi kilátó meghódítása, de aki tovább szeretne menni, az a Szarkakőre is átszaladhat. A táv 9–12–16 km, választás szerint, indulás a Patkóból.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.