Kifogásolják az irányt

SZNT-konferencia Gyergyócsomafalván

17

Tizenöt éve alakították meg Gyer­gyócsomafalván a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületét (SZNT KT). Ez alkalomból tartottak konferenciát szombaton, a helyi Borsos Miklós-emlékházban. Az eseményen a kezdeményező testület, a megalakult Székely Nemzeti Tanács első állandó bizottságának tagjai, valamint a széki székely tanácsok jelenlegi elnökei tartottak előadásokat, amelyekkel nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is tekintettek. Mint elhangzott, a tizenöt éve alakított kezdeményező testület volt hivatott az SZNT megalakulási folyamatának vezénylésére, így történelmi tettet hajtottak végre.

Múltról és jövőről értekeznek. A távolmaradó Izsák Balázst is bírálták Fotó: Kertész László

Az SZNT KT alapító tag­jára, Kónya Ádámra em­lékeztek az esemény kezdetén a konferencia résztvevői, majd az 1848–49-es szabadságharc hőseinek emlékművénél helyezték el a kegyelet koszorúit.
– Egyrészt a testület megalakításának évfordulóját ünnepeljük, másrészt emlékezünk, harmadrészt próbálunk a jövőbe tekinteni – fogalmazott a konferencia főszervezője, a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének alapítója, Borsos Géza. Mint mondta, tizenöt év tapasztalata után bátran levonhatják a követendő útra vonatkozó következtetést: a székely népet el kell ismerni, mint történelmi valóságot, és a népek önrendelkezési jogára hivatkozva kell elindítani a székely társadalom önmagára találásának folyamatát, önbizalmának helyreállítását. Borsos rámutatott, az önrendelkezés a járható út, ezért folytatni kell a harcot.
– A tapasztalat azt mutatja, hogy a 90-es évek elejétől eszközölt átszervezések mind az önrendelkezési jogra támaszkodva indultak el, és váltak sikeressé – mondta Borsos Géza.
A konferencián való részvételt illetően a főszervező megjegyezte, sajnálatos, hogy az SZNT jelenlegi elnöke, Izsák Balázs nem vett részt a konferencián, mivel szívesen látták volna. A konferencia fővédnöke, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós beszédében rámutatott: az SZNT-t tulajdonképpen a Magyarok Világszövetsége hívta életre. Az előadások sorozata késő délutánig tartott, amelyeken többek között az is elhangzott, hogy nem megfelelő az irány, amerre az SZNT tart, a résztvevők pedig annak jelenlegi elnökét, Izsák Balázst is bírálták ezért.
Az esemény a záródokumentum vitájával, majd annak elfogadásával ért véget.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.