Kifizethetők a hitelezők

54

Végérvényesen eldőlt, hogy csődbe ment az Astra Biz­tosító–Viszont­biztosító Rt. Ezt szentesítette a Bukaresti Feljebbviteli Bíróság április 29-én meghozott jogerős és végrehajtandó ítélete. Következésképpen másnap, azaz április 29-én a Biztosítottak Garanciaalapja (FGA) közölte, hogy megkezdi az Astra biztosítói hitelezőinek kifizetését. Igen, mert ezek szerint teljesültek a törvény által előírt feltételek. Május 4-én a garanciaalap ügyvezető tanácsának az elnöke, Carmen Radu sajtótájékoztatót tartott, amely során közölte, hogy május 3-án 248 ügycsomó esetében sor is került a kifizetésekre, s az együttesen folyósított összeg értéke 1,256 millió lejt tett ki. Elmondta azt is, hogy április 25-ig az illetékes szakbizottság 4195 ügycsomót vizsgált át, abból visszautasítottak 24-et, a fennmaradó 4171 esetében a kifizetésre jóváhagyott összeg meghaladja a 16,1 millió lejt. A kifizetésekre az adott biztosítási hitelező (károsult ügyfél) által megválasztott variáns alapján kerül sor, ami lehet banki folyószámlára való átutalás, postai utalvány révén való folyósítás vagy készpénzkifizetés a Raiffeissen Bank bármelyik ügynökségénél. Az ügyvezető tanács elnöke emlékeztetett arra is, hogy a hatályos jogszabályok értelmében egy adott biztosítási hitelezőt megillető összeg felső határa 450 000 lej. Azaz ennél nagyobb összeg kifizetése nem lehetséges. A sajtóértekezleten azt is közölte, hogy a garanciaalap Romániában
1 826 448 biztosítási kötvényt és 51 566 kártérítési ügycsomót vett át, Németországban 6128 kötvényt és 193 kártérítési ügycsomót, Szlovákiában 22 752 kötvényt és 642 kártérítési ügycsomót, Magyarországon pedig 191 241 kötvényt és 4809 biztosítási ügycsomót.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek