Kiengesztelődés

39

Érdekes történetet osztott meg a szombati tatárdombi búcsú alkalmával Böjte atya: egy, a századforduló környékén épült magyarországi épület oszlopcsarnokának egyik oldalán látható volt Kossuth Lajos, a másik oldalán Ferenc József. Az épület átadásakor még élő császár arcmása tehát megfért a bő 50 évvel korábbi ellenségének, Kossuthnak az arcképével – hívta fel a figyelmet Csaba testvér arra, hogy a megbocsátás, a kiengesztelődés nem lehetetlen. Majd néhány gondolattal később azt is elmondta, hogy közel 100 évvel Trianon után mi még nem tudtunk kiengesztelődni.
Másnap a munkatársam Jászvásárról, a ralifutamról hazaérkezve újságolta, hogy Eminescu városában van egy mozi, Trianonról elnevezve. Megdöbbenve olvastunk utána, hogy valóban: az eredetileg Trianon moziként indított filmszínházat tavalyig Republicának nevezték, de aztán visszatértek a régi nevéhez. Felháborodásunk előtt azonban képzeljük magunkat a jászvásáriak helyébe: nekik – és hozzájuk hasonlóan minden „kiflirománnak” – a Trianon jelenti mai napig az új hazának, az ország létrejöttének a kiindulópontját. Ha jobban belegondolunk, szinte csodálkozhatnánk azon, hogy a Regát miért nincs tele Trianon mozival. (Vagy tele van? Az is lehet…)
Felidézett bennem ez az eset egy régi emléket. Egyszer jártam eddig Jászvásáron, kövér tíz évvel ezelőtt, kórusversenyen. Meglepően szépnek találtam a várost, de erre is megvan a magyarázat: jelentős a Habsburg-birodalom hatása, és magyar meg lengyel vonatkozásokban is gazdag a város történelme – ezért áll távol például Brăilától és társaitól. Különösen szép az a park is, ahol Eminescu hársfája áll. Közelében van egy filagória, az alá szépen felsorakozva pedig négyszólamra elénekeltük nemzeti himnuszunkat. A járókelők közül sokan megálltak, mosolyogtak, megtapsoltak. Fogalmuk nem volt arról, hogy mit énekelünk.
Egyelőre itt tartunk. Mindkét oldalról oda-odaszúrunk, de amit csak a hecc kedvéért, vagy a másik látószögéből kiesve teszünk, az nem sért, sőt olykor mókás is. Kár, hogy – mi is és ők is – szeretünk ennél magasabbra, láthatóbbra ugrani, és a nagymagyarkodással, nagyrománkodással ott is odaszúrni, ahol viszont tényleg nagyon fáj.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.