Kicserélik a homoródújfalusi iskola tetőszerkezetét

Új tető kerül a gyerekek feje fölé

108

Újrafödik az Oklánd községhez tartozó homoródújfalusi iskola és óvoda épületét. A munkálatokat még a tanév megkezdése előtt befejezik – ígéri Cseke Miklós polgármester.

Jövő hét végére elkészülnek. 24 gyermek nevelési körülményei javulnak Fotó: Nagyálmos Ildikó

Helyi mesteremberek végzik a homoródújfalusi iskola tetőszerkezetének felújítási munkálatait. A múlt század első felében épült intézmény épületét teljesen újrafödik, új kéményt kap és új vízelvezető csatornát is szerelnek az épületre. A helyi tanács saját költségvetésből, nagyjából 60 ezer lejből újítja fel az épületet. Újfaluban jelenleg 14 iskolás és 10 óvodás tanul – tudtuk meg Cseke Miklós polgármestertől.
– A jelenlegi iskola állami iskolának épült 1925-ben bizánci stílusban, amely a mai napig helyet ad a helyi I–IV. osztályos elemi iskolának és szolgálja a falu lakosságát. A faluban mindig csak egyetlen tanító foglalkozott a valaha népes gyereksereg oktatásával, sőt bizonyos időkben még 7–8. osztályos oktatás is folyt a falai között. Az iskola tanítója egészen a kommunista korszak kezdetéig egyben az egyházközség kántora, valamint a falu sokoldalúan képzett, megbecsült és köztiszteletnek örvendő közéleti személyisége is volt – tájékoztatott Benedek József Gyula, az oklándi Kelemen Imre Általános Iskola igazgatója.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a szintén Oklándhoz tartozó Karácsonyfalván és a községközpontban is az elmúlt években minden iskolát és óvodát felújított az önkormányzat.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek