Ki volt és kivé lett a „szeretett Zwiedinek” – avagy egy osztályon felüli renegát megdicsőülése

29

Ahogy telik az idő és távolodnak a közelmúlt sorsunkat meghatározó eseményei, úgy mosódnak el a határok a jók és a rosszak, az emberek és az embertelenek, a hősök és az árulók között, olyannyira, hogy a tájékozatlan és tudatlan utódok még ha akarnának, akkor sem tudnak eligazodni, tisztán látni. Íme egy példa.
Daczó Katalin, a kiváló oknyomozó riporter a Szántó Lőrinc vitézsége című egész oldalas doku-riportjában (Hargita Népe, 2015 szept. 18., péntek) szerepel a címben a „szeretett főhadnagy” és ütegparancsnok az első világháború frontjain, a kolozsvári születésű és német nemesi származású Südenhorsti (sic!) Eugen Zwiedinek (vagy Zwiedineck), akit egy közös fényképaláíráson hőssé, sőt még ennél is többé avat Szántó Lőrinc alárendelt baka, ahogy írja, „fiok az alázatos szokásos képével”…
Hogy ki volt, illetve – és még inkább –, hogy kivé lett az elvesztett világháború után Südenhorsti Eugen Zwiedinek, az kiderül az oknyomozó riportból: gyors köpönyegfordítást követően karriertiszt a román királyi hadseregben, annak a vezérkarában, királyi szárnysegéd, majd a Mária királyné (ismerjük a számunkra gyászos női szerepét a Trianonhoz vezető párizsi béketárgyalások kulisszái mögött) házparancsnoka, tábornok, a balcici királynői kastély építésének a levezénylője, majd a bolgár Kvadriláter kényszerű feladásakor a királyné szívét tartalmazó urna elmenekítője.
Ez idáig a történet nem több egy sikeres katonai köpönyegfordításnál, amilyent számos hadfi megtett a történelemben (legutóbb pl. a pocsék Pacepa tábornok). Ami ezután következett a karrier „csúcsaként”, az döbbentett meg igazából… Tudjuk, hogy a második bécsi döntés, Besszarábia és a Kvadriláter elvesztése II. Károly lemondásához (1940. szept. 6.) vezetett. Következett az Antonescu-diktatúra, amikor a marsall egy darabig a fasiszta Vasgárdával együtt alakított kormányt. Ebben a kormányban kapja meg az osztrák–magyar hadsereg egykori „imádott” ütegparancsnoka a „Románosítás, Gyarmatosítás és a Királyi birtokügyekért” felelős miniszteri rangú államtitkár címét és posztját.
Hogy miben állt a „Románosítás és Gyarmatosítás” 1940–44 között például a Dél-Erdélyben rekedt, mintegy hatszázezer kisebbségi magyar számára, arról nyugati nyomásra most kezdenek beszélni, de mi többet tudunk a felmenők, barátok, ismerőseink emlékeiből. A „Románosítás és Gyarmatosítás” a Besszarábia és a megszállt Dnyeszteren túli területeken történő önkényes be- (románok), ki- és áttelepítések (cigányok: innen oda, németek: onnan el, zsidók: lágerekbe és „sétáltatott” vagonokba, ukránok és oroszok: kitoloncolva, a dobrudzsai törökök, tatárok és bolgárok átkeresztelése, vagy a határokon túlra való kergetése stb. stb.), levezénylését jelentette, a legmocskosabb munkát ennek a fasiszta kormánynak az összes tevékenysége közül. Soha sem gondoltam volna, hogy egy kolozsvári „földink” és egy volt K. u. K. katonatiszt mindebben részes lehetett!…
Ezek ismeretében, egy ilyen gyászos és sötét figurának a fotóját minden szükséges megjegyzés nélkül betenni a Hargita Népe napilapba 2015-ben, szerintem legkevesebb történelmi érzéketlenséggel, vagy inkább egyfajta eszmei immunitáshiánnyal magyarázható.
Nagy Benedek
*
Örvendünk Nagy Benedek sorainak, amelyek mindenképp az olvasók tisztánlátását szolgálják. Az eredeti cikk Szántó Lőrincre kívánta felhívni a figyelmet, ennek kapcsán Zwiedinek sztorijára, esetére – akiről eddig magyar nyelvű anyag nem volt –, de éppen a történelmi beágyazás, teljesség kedvéért nem árt, ha beszélünk a hozzá hasonló szereplőkről is. Hogy „történelmi érzéketlenség” vagy inkább „egyfajta eszmei immunitáshiány” lenne? Nem hiszem. Gyakran próbálom a következtetések levonását az olvasókra bízni. S íme, nem hiába.

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.