Ki nevel a végén?

30

Haromszeki_Eszter_webreaAmikor mi 5–8. osztályosok voltunk, nem adatott meg a lehetőség, hogy sok dologról tanuljunk, hogy sok szép dolgot halljunk, amivel szebbé tehettük volna azt a teret, amelyben éltünk, az udvart, az iskolát, a falut. De nektek itt a nagy lehetőség, hogy emlékeztessétek szüleiteket, ők segíthetnek nektek abban, hogy meseországban nőjetek fel. Az a házi feladat, hogy – legyen szó szelektív hulladékgyűjtésről, fölöslegesen kidobott tárgyakból, szanaszét hagyott dolgokról – kérjétek meg a szüleiteket, gyűjtsenek külön, ha valami „leesik”, szóljatok rájuk, és azt gondolom, hogy egy felnőtt számára nagyobb erejű óhaj-sóhaj nem lehet, mint az, amit a gyermeke fogalmaz meg – hangzott el tegnap a József Attila Általános Iskolában azon az eseményen, amely a környezettudatos hulladékgazdálkodást hivatott népszerűsíteni a diákok körében.
Lehet, hogy a hajdani környezetismeret tankönyvek a növény- és állatfajok ismertetésére korlátozódtak, és nem köszöntek vissza lapjairól a kék, sárga és zöld műanyag konténerek, talán az utcákon is kevesebb szemetes volt, de én még emlékszem, hogy az osztálykirándulások alkalmával az osztályfőnökök többször elmondták, hogy a hulladékot az utastér első felében található szemetesbe kell dobni, és még most is visszhangzik a fülemben a tanári felszólítás a nap végén: ne hagyjatok szemetet a padban! De tanultunk, hallottunk és láttunk „szép” dolgokat otthon is – sokszor spártai szigorral – rendről és tisztaságról, tapasztaltuk, milyen összegyűjteni tavasszal azt a szemetet a tömbház előtti kertből, amelyet a közeli boltból kitérők „ejtettek el”. Tudtuk, hova kell gyűjteni a „kutyának való” csontot, szalonnabőrt, száraz kenyeret, ahogy a fölöslegessé vált papírlapokat is, amelyek jók voltak még begyújtáskor, és megjelenésük után a pillepalackok is aranyat értek: vizet lehetett tölteni beléjük egy-egy finomabb borvízforrásból. A környezettudatos hulladékgazdálkodás Mekkája a nagyszülőknél töltött nyári vakáció volt, ahol a tojáshéjtól az almacsutkáig mindennek megvolt a helye és rendeltetése, arról nem is beszélve, hogy Tiszta udvar, rendes ház! program nélkül is rendszeres szombat esti tevékenység volt a kapu előtti tér és az udvar felseprése. Az újrahasznosítás, újra felhasználás sem volt ismeretlen számunkra: a WC-papír-gurigából Mikulás készült, a cigarettásdobozokból robot, a megunt ruhákból rongyszőnyeg.
Spanyolviaszként felfedezni az újrahasznosítást, és azzal hárítani el a felelősséget, mentegetőzni az elmúlt évtizedekben a települések szélén és a folyóvizek mentén felhalmozódott szeméthegyek kialakulása miatt, hogy nem volt alkalmunk tanulni róla – nevetséges. Kiállni és beismerni a fiatalabbaknak, hogy ezt mi csináltuk kényelemből, felelőtlenségből, tehetetlenségből vagy lustaságból – becsülendő. Megpróbálni helyrehozni és átadni a tapasztalatokat – halaszthatatlan. De az egész társadalom nevelésének súlyát a felnövekvő generáció vállára helyezni talán még korai, előbb példát kellene mutatni…

Háromszéki Eszter

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.