Kevesebb lelet között egy kuriózum

Vizigótok Székelyudvarhely határában

452

Színesíti az eddig kialakult képet, kiegészíti, megerősíti a korábbi tapasztalatokat az idei ásatás, amit a Haáz Rezső Múzeum végez Székelyudvarhely határában, a kadicsfalvi réten. Itt több hektáros lelőhely található, a föld Erdély eddig ismert legnagyobb vizigót településének maradványait rejti magában. Ipari terület lévén, az építkezéseket megelőzően újabb régészeti tehermentesítésre volt szükség.

Kora népvándorlás kori lakóház feltárása. Újabb adalékok a vizigót falu történetéhez fotó: sófalvi andrás

Több ízben is írtunk lapunkban a Nagy-Küküllő menti területen zajló feltárásokról. A munka 2007-ben kezdődött, majd a Color Metal cég tervezett építkezéseit megelőzően, 2016 őszén és a tavaly nyáron folytatódott a kutatás. A fonalat Csergő Bertalan területén, a magánvállalkozó kérésére vette fel újra Sófalvi András régész és csapata idén nyáron, június második felében. Eddig összesen bő kéthektárnyi területet vizsgáltak át: a Kr. u. 3–4. században, közel egy évszázadon át létező vizigót településről egyre több információ áll a régészek birtokában.

Közel lehet a temető
Az elmúlt hetekben az egykori település nyugati, a gyárépületek felé eső oldalán, mintegy 1500 négyzetméteres területen dolgoztak a szakemberek.
– A több mint egy évtizede ismert lelőhely itt kissé elkeskenyedik, de még nem értünk el a szélére – tudtuk meg a feltárást vezető Sófalvi András régésztől. Ezúttal három, kora népvándorlás kori, földbe mélyített ház maradványait tárták fel.
A vizigót falunak mindenképpen közel lehet a széle, de ez idén már nem derül ki, csak majd esetleges további ásatások „mutathatják” meg. Sófalvi szerint majdnem biztosra vehető, hogy ebben az irányban, a matricagyár néven ismert ipari létesítmény területén helyezkedhetett el a korabeli temető (korábban lapunk is megírta, hogy a régészek információi szerint a gyár építésekor olyan jelentős mennyiségű emberi csont került felszínre, ami mindenképp egy temetőnek a helyszínét sejteti).
Sófalvi megjegyezte, hogy a vizigótok idején már elkülönült egymástól a település és a temető, ráadásul itt még természetes határ is létezett: észak–dél irányban folyó patak, amely a Küküllőbe ömlött – az első katonai felmérésekből mindez még kivehető.
– Ha lesz még ásatás, elképzelhető, hogy megtaláljuk a temető szélét – közölte Sófalvi.

A „mozgó” falu
A többrendbeli feltárások során eddig közel 40, részben földbe mélyített, oszlopszerkezetes lakóház maradványai kerültek felszínre. Egyébként – mint a régésztől megtudtuk – ez a lakóháztípus még ezer évig, egészen az Árpád-korig fennmaradt.
– Minimális komfortú lakásokat képzeljünk el, kis, négyzet alakú, egyterű helyiségeket, sarkukban kőkemencével, amelyek nagyrészt csak az éjszaka és a szélsőséges időjárás előli menedékként szolgáltak, az élet nagy része ugyanis a szabadban zajlott – fogalmazott Sófalvi András. Nagyon kevés leletanyag került elő a mostanában kiásott lakásokból, ami arra utal, hogy az utolsó percig lakták ezeket. Lakosai a közelgő hun invázió miatt hagyhatták fel a települést, és mindent vittek magukkal.
Ezzel szemben a korábbi ásatási fázisokban, a lelőhely keleti felén előkerült lakóházakban rengeteg szemét volt, ebből azt a következtetést vonták le a régészek, hogy az volt a gót falu régebbi része. A faszerkeztes, sárral tapasztott házak nem hosszú életű építmények, ahogy ezek megromlottak, mellette építettek újat, miközben a régi gödrét szeméttel betemették – így „haladt” tovább a település, keletről nyugati irányba.

Bronzkori tárológödör feltárása. Ásatás a kadicsfalvi réten Fotó: Sófalvi András

Rómaiak és hunok között
A helyi leletek és délkelet-erdélyi egyéb összefüggő kutatások alapján behatárolható, hogy a vizigótok a rómaiak 271-es kivonulása után, a század végére hoztak létre sűrű településhálózatot ebben a régióban. Keletről, a sztyeppék irányából érkeztek, és biztonságos telephelynek ítélték meg Erdélyt.
– A mai Hargita, Kovászna, Brassó, illetve Maros megye egy részén mintegy 150 vizigót lelőhelyet térképeztünk fel. Nem mind település vagy temető, mert vannak köztük szórványos kincsleletek is, mint például a tekerőpataki – részletezte a szakember.
Bő száz évet éltek itt a gótok, majd a 370-es években, a hunok elől – telephelyeiket felhagyva – a régi nagy ellenséghez, a római­akhoz menekültek, bebocsátást kértek a Római Birodalomba. A Székelyudvarhely melletti település is mintegy 90-100 éven át lehetett használatban. Nehéz a precíz időmeghatározás, mert a nagy mennyiségben előkerülő kerámia-, illetve faleletek nem alkalmasak az évtizednyi pontosságú datálásra, és a gótok pénzérméket sem használtak. Az viszont biztos, hogy a hun invázió előtt már elmentek innen a vizigótok, akik állandó letelepedett életformát éltek itt. Ezt a tényt a feltárt leletek teljes mértékben alátámasztják. Sertést, szarvasmarhát, baromfit tenyésztettek, és aktív földművelést folytattak, halásztak. Számos őrlőkő került elő, és a tavalyi cikkünk megjelenése után újabb szenzációs leletet is találtak: egy, a vizsgált korszakban abszolút ritkaságnak számító nagyobb méretű vas ekepapucsot.
– Kuriózum ez a régésznek, hiszen egy ilyen eszköz nagy értéknek számított abban az időben, amit nem hagytak csak úgy el. Ha tovább kellett állni, vitték magukkal a fémszerszámokat – magyarázta Sófalvi.

Bronzkori leletek is előkerültek
Egyébként nem a vizigótok voltak az elsők, akik itt, a Nagy-Küküllő partján megtelepedtek. Már 2008-ban szép számban tártak fel a régészek olyan tárolóvermeket, amelyek bronzkori népességhez köthetők. A középső bronzkori, ún. Wietenberg-kultúra nyomairól van szó, a leletek a Kr. e. második évezred közepére datálhatók.
Idén is felszínre került két gödör. Nagyon érdekes, hogy gyönyörű, díszített, kézzel készített kerámia edénymaradványokat találtak ezekben, amelyek sokkal szebbek, mint a gót edények.
– A bronzkoriakhoz képest több mint ezer év elteltével, a fazekaskorong feltalálása után, a gótok már tömegesen állíthatták elő a cseréptárgyaikat, és ez a már-már „ipari” termelés jóval egyszerűbb megjelenést eredményezett. Azért a korongoláshoz, a fazekasmesterséghez nagyon értettek, hiszen a majdnem egy méter magasságú tárolóedények elkészítése – amelyek űrtartalma a 100 litert is meghaladja – alapos szaktudást igényelt. Míves díszítésre viszont nem volt igényük, mindössze egyszerű hullámvonalakkal, bordázással dekorálták a tárgyakat – jegyezte meg Sófalvi.
2010-ben több hónapon át látogatható volt a Bronzkori népek és vizigótok Székelyudvarhely határában című régészeti kiállítás Haáz Rezső Múzeumban, de a régész egyelőre nem látja annak az esélyét, hogy újra önálló kiállításon mutassák be a település leleteit az udvarhelyi múzeumban. Hosszú távra előrekintve azonban úgy véli, hogy egy állandó régészeti kiállításnak mindenképpen fontos része lesz az elmúlt években feltárt gazdag leletanyag. Továbbá – amikor elkészül a Color Metal Kft. új telephelye, akkor ott – kisebb, időszakos régészeti tárlaton tervezik bemutatni az egykori vizigót település föld alól előkerült maradványait.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.