2020, december 2, szerda.
custom_html_banner1

Hirdetés

Kettős magyar győzelem

Két felkészülési mérkőzést tudott le a magyar felnőtt jégkorong-válogatott Lengyelország ellen. Az első meccsen három-, míg a másodikon egygólos győzelmet arattak. Mindhárom székelyföldi jégkorongozó betalált.

Kihasználva a nemzetközi szünetet a magyar felnőtt jégkorong-válogatott két felkészülési mérkőzést tudott le Lengyelország legjobbjai ellen. A keretbe három székelyföldi sportoló kapott behívót a Hydro Fehérvár AV19-ben játszó Bartalis István, a Csíkszeredai Sportklubot erősítő Becze Tihamér, illetve a MAC-HKB Újbudában pallérozódó Sofron István révén. Mindhárman megháláltak Sean Simpson bizalmát.

A magyar válogatott február 9., a nottinghami olimpiai selejtező után lépett ismét jégre. Ezen a találkozón mutatkozott be a magyar kispadon a svájci válogatottal világbajnoki ezüstérmes kanadai–brit Sean Simpson.

Az első összecsapáson a jól kezdő házigazda az első harmad közepén szerzett vezetést, a kapu mögül visszakanyarodó Magosi Bálint húzta be a korongot, majd még a nyitófelvonásban Bartalis István érkezett távolról, és pontosan fejezte be a támadást. A második húsz perc emberhátrányos lengyel góllal indult, a magyar csapat legjobbjának megválasztott Hetényi Zoltánnak ezt követően is több védést is be kellett mutatnia. A harmad második felében ismét átvette a kezdeményezést a magyar válogatott: Becze Tihamér közelről szerzett gólt Vas János passzából. A lengyelek azonban egy egyéni megmozdulással kisvártatva, mondhatni a semmiből, visszaállították az egytalálatos különbséget, így a csapatok 3–2-es magyar vezetéssel vághattak a zárójátékrésznek. A zárófelvonásban emberelőnyben Nagy Gergő élt a kínálkozó lehetőséggel és célzott pontosan, majd szűk négy perccel a végső dudaszó előtt Sofron passzából Szirányi Bence precíz lövése állította be a végeredményt.

A második mérkőzésen nyolc perc játék után az aktívabban kezdő lengyelek szereztek vezetést, a kissé visszafogottabb magyar válogatott az első harmad végére vette fel a játéktempót. A második harmadban egy jó ütemű sorcsere után – első válogatottbeli találatával – a mérkőzés legjobb magyar játékosának megválasztott Tóth Richárd egyenlített az 595 néző nagy örömére. Négy perccel később emberelőnyben ismét vezetést szerzett a vendég gárda, ezt a találkozó derekán sikerült kiegyenlíteni: egy távoli lövésbe belekapó Sofron István mozdulata nyomán talált utat a korong a kapuba. Sőt emberelőnyben Sofron még a második harmadban a vezetést is megszerezte. A záró­felvonásban már szinte felbillent a pálya, a házigazda nagy nyomás alatt tartotta a vendégek kapuját, újabb találat azonban nem esett.

A két találkozó során Sofron két, Bartalis, illetve Becze egy-egy gólt szerzett, ugyanakkor Sofron az első meccsen két gólpasszt osztott ki.

 

Felkészülési mérkőzések

Magyarország – Lengyelország 3–2 (0–1, 3–1, 0–0)

Gólszerzők: Tóth R. (22.), Sofron (32., 39.), illetve Mro­czkowski (8.), Jeziorski (26.).

Magyarország – Lengyelország 5–2 (2–0, 1–2, 2–0)

Gólszerzők: Magosi (12.), Bartalis (15.), Becze (34.), Nagy G. (48.), Szirányi (57.), illetve Przygodzky (21.), Bryk (37.).



HN-információ

Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb