Kétféle élet

48

Péter pedig mondá: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem;
hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében,
kelj fel és járj! (Ap. Csel. 3,6.)

A sánta ember meggyógyításának történetéből idéztem ezt a verset. Ha elolvassuk a történetet, rádöbbenünk, hogy benne kétféle élet áll előttünk. Az első a szegény koldusnak az élete, mielőtt találkozott volna Péterrel és Jánossal, a második pedig ugyanennek az embernek az élete, miután találkozott a két apostollal. Vegyük sorra ezt a kettőt.
1. A történetben arról olvasunk, hogy ez az ember születésétől fogva sánta volt, akit mindennap felvittek a templom Ékes kapujába koldulni. Nehéz lehetett neki félig bénán élni. A templomban folyt az istentisztelet, de ő ebből csak hangfoszlányokat hallott, így inkább csak az alamizsnában részesült a kapuban.
Van ilyen emberi élet is. Sokszor a mi életünk is benne lüktet ennek a szegény koldusnak az életében. Ha nem is testileg, de lelkileg bizonyos mértékben sánták és bénák vagyunk. Szeretnénk egyenes testtartással járni és így végigmenni az életen, de néha megbillen a lélek, megsántul a szeretetünk, belevágunk egymás szívébe, és megbántjuk Istent is. Ha visszagondolunk eddigi életünkre, rádöbbenünk, hogy volt egy-egy perc, óra, nap, amit szégyellünk, mert megbotlottunk, rosszat szóltunk vagy rosszat cselekedtünk. Legszívesebben kivágnánk ezt az időszakot a múltunkból, de már nem lehet.
Fáj ez a bénaság, hogy sokszor csak a templom kapujáig jutunk el, ha egyáltalán eljutunk. Elmegyünk a templom mellett, de nem érdekel, hogy bent folyik-e az istentisztelet vagy nem. Nem érdekel, hogy milyen állapotban van a templom, megfelel-e a rendeltetésének vagy sem. Csak az alamizsna érdekel, a mindennapi kenyér, és azért sem adunk hálát Istennek. Ha néha be is jövünk a templomba, szívünk kívül marad. Csak azért jövünk, hogy az igehirdetésen keresztül kapjunk egy kis alamizsnát Istentől, egy kis megnyugvást, vigaszt, amivel tovább tudjuk tengetni kínos, lelkileg fáradt, koldus és sánta életünket. Bejövünk a templomba, de lelkünk kívül marad, és továbbra is benne van az élet kavargása, szeretetlensége, gyűlölködése. Pedig jó lenne teljes lényünkben belépni és úgy megtapasztalni Isten szeretetét, hogy ezt tovább tudjuk adni másoknak is. Ez tehát az első fajta élet, a kapun kívül maradó sánta és koldus keresztyénség arca. Érdemes megvizsgálni magunkat, hogy hányszor csak kérni jöttünk, csak az érdekelt, hogy mit kapunk és sohasem kérdeztük meg: Uram, mit adhatok én néked?
2. A történet tovább szól és tudtunkra adja, hogy van egy másfajta élet is. Azzal folytatódik, hogy Péter és János mennek a templomba. Péter a hitnek apostola, János pedig a szeretet apostola. Ebben a másik képben azt látjuk, hogy a hit és a szeretet együtt megy a templomba. Ez a kettő mindig együtt kell járjon, ahol pedig egyik lemarad, ott baj van.
A két tanítvány meglátja a koldust. Nagy dolog a mai világban meglátni a másik embert, a rászorultat, a nyomorultat. Sokszor úgy megyünk el egymás mellett, hogy fejünket is félre fordítjuk. A nagy forgatagban mennek, rohannak az emberek, nem törődve azzal, hogy mellettük valaki jajgat, valaki sír, valaki kinyújtja kezét, hogy megkapaszkodjon és felállhasson. Jézus Krisztus arra tanít, hogy célegyenesen előre törő életünkben tudjuk meglátni egymást. Péter és János így látta meg a koldust, aztán Péter megszólította, hogy nézzen rájuk, majd elhangzik az a csodálatos kijelentés, amit a 6. versben, az alapigében olvastunk. Péter megfogja a koldus alamizsnáért kinyújtott kezét, felhúzza, talpra állítja a béna embert. Milyen jó lenne, ha mi is megfognánk a felénk kinyújtott kolduló kezeket. Mert nagyon sok ember kér egy kis megértést, egy kis vigasztalást, szeretetet. De mi eltoljuk, félretoljuk ezeket a kezeket.
A sánta ember járni, ugrándozni kezd, első útja pedig a templomba vezet. Ő a feltámadott és élő Jézus neve által gyógyult meg, ezért dicséri az Istent.
Jézus erőt ad. Ki tudja, kinek a szavával mondta neked is: Kelj fel és járj! – és akkor valami megépült ott a lelkedben.
Ez a másik fajta élet, a meggyógyult lelkek, a megváltozott életű emberek magatartása.
Milyen szép lenne, ha egyszer hazamennél és azt mondanák neked, hogy te vagy és mégis más. Nyugalom van a szemedben, szavadban, békesség van a szívedben.
Ezt mondanák a munkahelyeden, a gyülekezetben, a közösségben, ahol élsz, hogy valami történt vele. Eddig mindig csak magával foglalkozott, most bennünket is segít és jó mellette lenni.
Valami történhet velünk is. Jön Jézus és azt akarja, hogy kerülj belül a kapun, hogy életedből eltűnjön a keserűség, a fájdalom és a sóhaj.

Gáspár István református lelkipásztor

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek