Két körzetis bajnoki meccs is félbeszakadt

Problémás forduló

45

A labdarúgó 5. Liga mindkét körzeti csoportjában félbe szakadt egy-egy találkozó a hétvégén tartott fordulók során. A 4. Liga Nyugati csoportjában egy találkozónak a végeredményéről a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület dönt, mivel a Székelyudvarhelyi Roseal óvást nyújtott be.

Három találkozó végeredményéről dönt a napokban a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület a megyei és körzeti bajnokságokat illetően. A hétvégén tartott meccsek közül kettő idő előtt ért véget, egyet pedig megóvtak.
A 4. Liga Nyugati csoportjában a Betfalvi Küküllő a pályán 2–1-re nyert a Székelyudvarhelyi Roseal ellen, ám a a találkozót a vendégek megóvták, mivel a betfalviak nem szerepeltettek a mérkőzésen a szabályzatban előírt ifjúsági játékost. A forduló rangadóját a két Egyesülés játszotta, a meccset a lövéteiek nyerték, és helyet is cseréltek a tabellán a keresztúriakkal: előbbi a második, utóbbi pedig a harmadik helyen áll.
Az 5. Liga udvarhelyi körzetében a Zetelaka II. – Korondi Ifjúság mérkőzés a 40. percben, 2–0-s hazai vezetésnél félbeszakadt. A találkozóra eleve kevesen érkeztek meg a vendégek, majd a mérkőzés alatt többen is lesérültek, így a szabályzatban előírt minimális létszám alá esett a korondiak játékra képes csapata, emiatt a játékvezető véget vetett a mérkőzésnek.
A 4. Liga csíki körzetében a hétvégén kezdődött el a tavaszi idény. Csíkszépvízen csak 66 percet fociztak a csapatok, a hazaiak 4–0-ra vezettek, amikor a MÜ és a Csíkszentkirályi Borsáros egy-egy játékosa dulakodni kezdett egymással, majd miután mindkét focist kiállította a játékvezető, a vendégek levonultak a pályáról.
A 6. Liga éllovasát nem kis meglepetésre megizzasztotta a sereghajtó. A Golimpiakosz a bajnokságban még nem vesztett pontot, mi több, ellenfelei közül eddig senki nem vezetett a székelyudvarhelyiek ellen. Szombaton viszont a sereghajtó Máréfalva egy távoli lövésből megszerezte a vezetést, a Golimpiakosznak azonban sikerült fordítania és megnyernie a meccset.

Eredmények
4. Liga. Nyugati csoport, 18. forduló: Székelyudvarhelyi Spor-
ting – Homoródalmási Homoród 4–2, Nagygalambfalva – Varsági Tartód 4–1, Betfalvi Küküllő – Székelyudvarhelyi Roseal 2–1, Ze­te­laki Fenyő – Szentábrahámi An­dy­com 4–2, Malomfalvi Ifjúság – Agyagfalvi Lendület 1–2, Lövétei E­gyesülés – Székelykeresztúri E­gye­sü­lés 1–0. A Farkaslaka – Szent­egy­há­zi Vasas találkozó lapzárta után ért véget.

1. Nagygalambfalva 18 13 1 4 46–24 40
2. Lövéte 18 12 1 5 39–28 37
3. Keresztúr 18 11 2 5 62–29 35
4. Sporting 18 10 5 3 52–45 35
5. Roseal 18 8 5 5 31–17 29
6. Malomfalva 18 8 3 7 39–43 27
7. Farkaslaka 17 7 3 7 41–31 24
8. Fenyő 18 7 3 8 26–26 24
9. Vasas 17 7 2 8 38–41 23
10. Agyagfalva 18 5 6 7 37–36 21
11. Homoród 18 6 2 10 43–54 20
12. Küküllő 18 5 4 9 22–38 19
13. Andycom 18 3 2 13 29–58 11
14. Tartód 18 2 3 13 23–58 9

4. Liga. Nyugati csoport, rájátszás. Felsőház, 2. forduló: Balánbányai Bá­nyász – Maroshévízi Pro Maros 1–1. A VSK Gyergyószentmiklós – Csíkszentdomokos találkozót el­napolták. Alsóház: Csíkcsicsói E­züstfenyő – Csíkszentgyörgyi Fiság 3–3.

5. Liga. Udvarhely körzeti, 16. forduló: Siménfalva – Kápo­lnás 6–3, Bögöz – Farcád 0–1, Ho­mo­ród­szentmárton – Fel­ső­bol­dogfalva 2–2, Zetelaka II. – Ko­rondi Ifjúság 2–0, Parajd SE – Gagy 0–1, Bo­gár­fal­va – Kobátfalva 2–5, Cse­ke­falva – Al­sóboldogfalva 0–3 (játék nélkül).
1. Farcád 16 11 1 4 29–20 34
2. Szentmárton 16 8 6 2 48–26 30
3. Bogárfalva 16 9 0 7 49–55 27
4. Zetelaka II. 16 8 2 6 23–21 26
5. Bögöz 16 8 1 7 40–32 25
6. Alsóboldogfalva 16 7 3 6 30–28 24
7. Kobátfalva 16 7 2 7 34–26 23
8. Gagy 16 7 2 7 36–32 23
9. Felsőboldogfalva 16 6 4 6 22–23 22
10. Parajd SE 16 7 0 9 33–38 21
11. Korond 16 5 5 6 28–33 20
12. Csekefalva 16 6 1 9 40–43 19
13. Siménfalva 16 5 3 8 31–40 18
14. Kápolnás 16 2 2 12 33–59 8

5. Liga. Csík körzeti, 10. forduló: Tusnádfürdői SE – Csík­szent­már­toni Alcsík 3–2, Csík­szépvízi MÜ – Csíkszentkirályi Bor­sáros 4-0, Gyimesbükk – Gyi­mesfelsőloki Tat­rosforrás 1–1, Csík­szentmihályi Tö­rekvés – Tusnádi Piliske 1–1, Csík­koz­mási Komisz – Csík­szentimrei Töviske 1–1.

1. Szépvíz 10 7 1 2 37–17 22
2. Tatrosforrás 10 6 2 2 20–11 20
3. Gyimesbükk 10 6 1 3 32–16 19
4. Komisz 10 5 2 3 21–11 17
5. Tusnádfürdő 10 5 2 3 29–28 17
6. Törekvés 10 4 3 3 21–16 15
7. Piliske 10 4 1 5 19–14 13
8. Alcsík 10 3 1 6 16–28 10
9. Töviske 10 1 2 7 11–38 5
10. Borsáros 10 0 3 7 6–33 3

6. Liga. 16. forduló: Szé­kely­ud­varhelyi Golimpiakosz – Má­ré­falva 3–1, Szentlélek – Szent­péter 2–1, Al­sósófalva – Kissolymos 3–1, Szé­kely­derzs – Zeteváralja 2–0, Ok­lánd – Parajd SK 4–1,
A Szentegyháza II. – Kányád találkozót nem játszották le, mivel mindkét csapat kilépett tavasztól a pontvadászatból, Szentpál pedig szabadnapos volt.

1. Golimpiakosz 15 15 0 0 99–6 45
2. Zeteváralja 14 10 0 4 39–23 30
3. Székelyderzs 14 9 1 4 40–34 28
4. Szentlélek 15 8 3 4 42–39 27
5. Szentegyháza II. 14 8 2 4 36–20 26
6. Parajd SK 15 7 2 6 36–35 23
7. Oklánd 15 6 1 7 36–46 22
8. Kissolymos 15 6 0 9 34–57 18
9. Szentpéter 15 4 2 9 32–37 14
10. Alsósófalva 15 4 2 9 21–38 14
11. Szentpál 14 4 1 9 22–46 13
12. Kányád 14 3 1 10 23–45 10
13. Máréfalva 15 2 1 12 20–53 7

Ifjúsági bajnokságok
U19, 14. forduló. Elit Liga: Keleti csoport: FK Csíkszereda II. – Petrosport Ploiești 2–2. Nyugati csoport: FK Csíkszereda – VSK-ISK Resicabánya (4–2). Országos bajnokság: Szé­kelyudvarhelyi FC – Besztercei Gloria Junior 1–0.
U17, 14. forduló. Elit Liga: Nyugati csoport: FK Csíkszereda – Temesvári Banatul 3–2. Országos bajnokság: FK Csíkszereda II. – Marosvásárhelyi MSE 6–0, Székelyudvarhelyi FC – Besztercei Gloria Junior 0–6.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.