2021, január 19, kedd.

Két híd már járható Lövétén

Jól haladnak a munkálatokkal a Szentegyháza–Lövéte–Oklánd útszakaszon, ahol összesen hat hidat építenek újjá. A tervek szerint novemberig a teljes projektet be kell fejezni, a hidak építése mellett 4 kilométeres szakaszt kell leaszfaltozniuk.

Szélesebb hidak lesznek. A területrendezést is tervezik
Szélesebb hidak lesznek. A területrendezést is tervezik

[dropcap]N[/dropcap]emrég fogtak hozzá a hidak építéséhez, és két hídra máris rá lehet menni – mondta el Lázár Zoltán, Lövéte polgármestere. A településen lévő harmadik híd bontását tegnapelőtt kezdték el, és hamarosan nekifognak az alap megépítésének. „A vasgerendákon, amit éppen most bontunk szét, azt írja, hogy Diósgyőrben készültek 1940-ben, és valamikor abban az időben épülhettek ezek a hidak is. Az ütemterveket tartja az építtető cég, őszre be tudják fejezni a munkát, beleértve az aszfaltozást és a forgalmi táblák elhelyezését” – mondta kérdésünkre a polgármester.
Az elöljáró tudatában van annak, hogy a község központját ízlésesebbé, szebbé kellene tenni, azért ez irányban is tett már lépéseket. „Szerettük volna megvárni az út, illetve a hidak elkészítését, és csak utána fogni hozzá a területrendezéshez. Pillanatnyilag székelyudvarhelyi tervezőkkel van szerződésünk, akik az egész község arculatát megtervezik, beleértve a kisutcák aszfaltozását, parkolóhelyek és zöldövezetek kialakítását, tehát az egész község rendezési tervét. Az elkövetkezendő finanszírozási időszakban szeretnénk letenni a tervet az Unióhoz. A központban lévő félkész betonhidat, amit éppen a rendszerváltáskor építettek, de sosem készült el, szeretnénk hasznosítani valamilyen formában, és ha nem sikerül, akkor szétbontani, mert elrontja a faluképet. Amennyire megengedi az előírás, annak függvényében szélesítjük az utat is, a hidak már most szélesebbek” – mondta Lázár Zoltán polgármester.
A felújítandó út hossza 26,6 kilométer, a projekt összértéke közel 65 millió lej. A korszerűsítés objektív okok miatt elhúzódott: felszámolták a munkálatokra 2009-ben szerződést kötő konzorcium cégeit, ezért nem lehetett folytatni a kivitelezést, és szerződést kellett bontani. Erre 2012-ben került sor, Hargita Megye Tanácsa pedig a projekt folytatása érdekében felleltározta az elmaradt munkálatokat, és megkezdte a közbeszerzési eljárást az új munkálati szerződés megkötésére.
A 2012 és 2013. május közti időszakban a folyamatos óvások miatt a többszörösen is elindított közbeszerzési procedúráknak nem volt eredményük. Mivel két év eltelt anélkül, hogy nem végeztek munkálatokat ezen az útszakaszon, szükség volt a kivitelezési terv aktualizálására. 2014 márciusában a megyei tanács elfogadta a frissített tervet, azt előterjesztette jóváhagyásra a finanszírozónak, és 2014 májusában a minisztérium jóváhagyta az új tervet.

Nagyálmos Ildikó

Kapcsolódó cikkek:

14,317RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb