Két győzelem a csíkiaknak

126

Két kategóriában is győzelemmel zárta a hazai ralibajnokság első versenyét a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros. A csíkiak elmondásuk szerint pályafutásuk egyik legnehezebb versenyén vannak túl, az abroncsválasztás pedig döntő tényezőnek bizonyult. Összetettben a nyolcadik helyen zártak.

Rosszul indult, de jól ért véget a csíkiak számára a Brassó Rali Fotó: Tămîrjan Róbert

Két győzelemmel zárta a hazai ralibajnokság első futamát a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros. A Brassó Rali ezúttal is komoly fejtörést okozott a szervezőknek és a résztvevőknek egyaránt, a pénteki havazás még a pályabejárásokat is késleltette. Szombatra a hóeltakarítás megtörtént ugyan, de a jegesedés sok problémát okozott a pilótáknak, volt, aki az út széli hóbuckákban zárta a versenyt.
– Pályafutásom talán legnehezebb versenyén vagyok túl, de nagyon örülök, hogy sikerült elérni a célkitűzésünket – nyilatkozta lapunknak a tegnap véget ért versenyt követően Teslovan Adrian. A csíkszeredai pilóta azt mondta, önmaguk nehezítették meg a dolgukat, de a végén minden nagyon remekül alakult. – Rosszul választottunk abroncsot a szombati napra és a vasárnapi első két szelektívre is. A verseny első szakaszán, a Brassó Pojána szakaszon megpördültünk és jó néhány másodpercet így a pályán hagytunk. Innentől már óvatosabb volt a tempónk, de összességében nem voltunk lassúak – mondta a csíki pilóta. Az első nap végén az 5-ös géposztályban az első, az elsőkerék-meghajtású autók kategóriájában a második, összetettben pedig a kilencedik helyen álltak a csíkiak.
Tegnap a szokásoshoz képest nagyon korán, már nyolc óra előtt a pályán voltak a csíkiak, és nem tudhatták előre, jeges vagy pedig csak nedves a 27,63 kilométeres Babarunca szakasz.
– Elgumiztuk megint magunkat, újra rosszul választottunk abroncsot. Nem mondanám, hogy óvatosan mentünk, de kiszámíthatatlan körülmények között nem mertünk nagyon kockáztatni, sőt volt egy defektünk is – mondta Teslovan. A csíkiak közvetlen ellenfele az elsőkerék-meghajtású kategóriában Norbert Maior volt, aki mindenkit meglepve egy Peugeot 106-os versenygéppel a negyedik legjobb időt autózta a Babarunca és a Cheia szelektíven is, a csíkiak pedig egyperces hátrányba kerültek a fiatal kolozsvári pilótával szemben. A tegnapi nap harmadik szelektívjén, a Barcarozsnyó szakaszon a csíkiak immár jól választottak abroncsot: a hetedik legjobb idővel értek célba, ráadásul egy perccel voltak jobbak Maiornál, aki még háromperces büntetést is összeszedett. Az utolsó előtti szelektíven is hetedikek lettek összetettben a csíkiak, előnyük újabb egy perccel nőtt Maiorral szemben, az utolsó – Power Stege-en – szelektíven már a biztonságra törekedtek, hiszen egy hiba a két győzelembe is kerülhetett volna.
– Az első napun, illetve a másodiknak az eleje nagyon rosszul sült el, de minden jó, ha a vége jó – nyilatkozta lapunknak Cseh Vajk Imre. A csíki navigátor ugyanakkor azt mondta, volt néhány olyan helyzet, ami hordozott veszélyt magában. – Csúsztunk, pördültünk, helyenként óvatosan, helyenként pedig nagyon keményen mentünk. Az autóval ezúttal nem volt gondunk, de újra tanultunk, főleg ami az abroncsválasztást illeti – mondta a csíki navigátor.

Kolozsvári siker
A Brassó Ralit Dan Gârtofan ugyan remekül kezdte, de az első napot Simone Tempestini fél másodperces előnnyel az élen zárta. A Babarunca szelektív Gârtofannak végzetes volt: a brassói pilóta lecsúszott az útról, a hó fogságából negyven perc után tudták kiszedni, így számára a győzelemért folyó harc véget ért. Porcișteanu is átrendezte némileg versenygépe elejét egy gumidefekt miatt, ám ő szerencsésebb volt, végül a harmadik helyen zárt. A győzelemért Gârtofan hibája miatt Simone Tempestini és Bogdan Marișca harcolt, végül előbbi nyerte meg a versenyt csapattársa előtt.

[box type=”shadow” ]Eredmények

Összetett: 1. Simone Tempestini (Citroën DS3 R5), 2. Bogdan Marișca (Ford Fiesta R5), 3. Valentin Porcișteanu (Skoda Fabia R5), 4. Manuel Mihalache (Mitsubishi Lancer EVO 9), 5. Constantin Aur (Skoda Fabia R5), 6. Sorin Badea, 7. Florin Dorca (mindketten Ford Fiesta R5), 8. Teslovan Adrian – Cseh Vajk Imre (Citroën DS3 R3T Max), 9. Florin Tincescu (Fiat Abarth 124), 10. Cătălin Grigoriu (Ford Fiesta R5).
A 2-es géposztály Tempestini, a 3-ast Mihalache, az 5-öst és az elsőkerék-meghajtású kategóriát a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre csíki páros nyerte. A 9-es géposztályban és a Suzuki-kupában Raul Badiu (Suzuki Swift Sport) lett az első, a 7-es géposztályt Szabó Csongor (ford Fiesta R2), a Dacia-kupát Octavian Lunguleac (Dacia Sandero), a kezdők kategóriáját Brezoszki Andrei (Suzuki Swift) nyerte. A 11-es géposztályban Adrian Iliescu (Mitsubishi Lancer EVO 3) nyert, a veterán autók kategóriájában Günther Graef (BMW 1602), a Rali-2-ben pedig Vlad Teodor (BMW E36 320i) győzött.[/box]

Kopacz Gyula

A cikk a Hargita Népe március 26-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.