Készülhetnek a termelői csoportok

Pályázati lehetőség

72

Megjelent a termelői csoportok létrehozását támogató vidékfejlesztési intézkedés új pályázati útmutatójának tervezete – derül ki a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság legfrissebb hírleveléből.
Az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) 9.1-es intézkedésére azok a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium által elismert mezőgazdasági termelői csoportok pályázhatnak, melyek a 2005-ben elfogadott 37-es kormányhatározat alapján 2014. január 1. után alakultak a következő tevékenységekre: szántóföldi kultúrák, kertészet (kivéve a gyümölcstermesztés alprogram által támogatott csoportokat), állattenyésztés (tej-, húsértékesítés). A pályázattal igénybe vehető vissza nem térítendő támogatás évente legtöbb 100 ezer euró lehet, ám nem haladja meg az értékesített termékek értékének 10 százalékát. Az értékesítés alapján számított átalányösszegű támogatásra a termelői csoport az elismerését követő legfeljebb öt éven keresztül jogosult. A támogatás éves részletekben kerül kifizetésre, ám a forgalomhoz kötött támogatási hányad évről évre 1-2 százalékponttal csökken. A támogatást az elismerést követő első évben 10%-ban, a második évben 8%-ban, a harmadik esztendőben 6%-ban, a negyedik évben 5%-ban határozták meg, míg az elismerést követő utolsó, azaz ötödik esztendőben a támogatás a forgalom 4% lehet, de egyik esztendőben sem több évi 100 ezer eurónál.
A közvitára bocsátott pályázati útmutató a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség honlapján (www.afir.info) érhető el, de bővebb információ a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság csíkszeredai székhelyén, a megyeháza 245-ös irodájában vagy 0756–156686-os telefonszámon is kérhető.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.