Készül az új évadra a Tomcsa Sándor Színház

Jövő héten már próbálnának

37

Az idei évadnak vége, de a következő évadra a lehető leghamarább elkezdi a felkészülést a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Az alkotómunkának működnie kell, a közönséget – amint csak lehet – akár megváltozott körülmények között is, de ki kell szolgálni – vallja a társulat vezetősége.

Tóth Árpád az Elveszett levélben. Ezúttal rendezőként tér vissza                         Fotó: Tomcsa Sándor Színház

Március közepén éppen új darabot kezdtek próbálni a székely­ud­varhelyi teátrumnál, Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabját Anger Zsolt állította volna színpadra, a bemutatót, egyben az évad utolsó premierjét április közepére tervezték. Mindez elmaradt, viszont május közepe táján újra elkezdené a munkát a Tomcsa Sándor Színház – derült ki a Nagy Pál igazgatóval folytatott beszélgetésből.
– Lassan összeáll a következő évad terve, és mi el is kezdenénk a felkészülést. A higiéniai feltételek rendben vannak, ha valami nem jön közbe, akkor visszatérünk a rendes kerékvágásba – fogalmazott Nagy Pál. Természetesen ez még nem jelent élő előadásokat, de a kényszerszabadságon (technikai munkanélküliségen lévő színészek és munkatársak) újra elkezdhetnek dolgozni.
Jövő héttől egy kétszemélyes stúdiódarab próbái rajtolhatnak az elképzelések szerint, Tóth Árpád, a társulat színész-rendezője Kiss Csaba Esti próbáját állítja színpadra. Júniusban pedig egy meseelőadás előkészületeivel folytatnák a munkát a Tomcsa Sándor Színháznál. Ha bármikor is feloldják a korlátozásokat, a társulatnak készen kell állnia a közönsége kiszolgálására – vallják az udvarhelyiek. Az online térben való jelenlétet még fenntartják (csütörtökönként Tomcsa-estek címmel fut előadássorozat a színház Facebook-oldalán – szerk. megj.), de hosszú távon ez nem megoldás, és – mint fogalmazott Nagy Pál – számukra a közösségi színház az igazi.
– Az élő rendezvények megtartására is több variánst tartogatunk a tarsolyban. Ha 50 néző helyett 20, 400 helyett 100 ülhet majd be a nézőtérre, akkor lehet, hogy majd többször kell játszanunk. De reméljük, hogy lanyhul a járvány és a megelőzésére életbe léptetett intézkedéseket is feloldják – fogalmazott az igazgató. – Amíg lehet, mi dolgozunk – tette hozzá.

Asztalos Ágnes

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.