Késlekedés utáni hajrá

Kamatmentes hitel karrieregyengetésre

32

Tegnap reggel a Mediafax hírügynökség hozta nyilvánosságra a kormánynak ama közleményét, miszerint aznaptól (azaz október 15-től) kezdődően az érintettek/érdekeltek a „Fektess be magadba” (Învesteºte în tine) program keretében kamatmentes hitelt igényelhetnek. Arról a programról van szó, amely a júniusban megjelent 2018/50-es sürgősségi kormányrendelet révén kerül(t) bevezetésre, s amelynek alkalmazási normáit a szeptember 25-én megjelent 2018/741-es kormányhatározattal hagyták jóvá.

Eugen Teodorovici közpénzügyi miniszter és a garancialap elnöke, Alexandru Petrescu

Ezen ígéretesnek tűnő programról már beszámoltunk (nevezetesen július 9-i, valamint október 1-jei lapszámunkban). A gyakorlatba ültetés már eleve körülményesnek mutatkozott, mindenekelőtt annak okán, hogy az alkalmazási normákat jóváhagyó kormányhatározat jókora késéssel jelent meg, ugyanis annak megjelentetési határideje még július 23-án lejárt. Ugyanakkor a szóban forgó kormányhatározatban utalás volt arra is, hogy a tényleges felfuttatás csak 10 nappal azután kezdődhet meg, miután megjelenik a közpénzügyi miniszternek ama rendelete, amely révén jóváhagyja a program gyakorlatba ültetésére vonatkozó konvenció formanyomtatványát, valamint a kezességi konvenció formanyomtatványát. Tekintettel a vázoltakra a magunk részéről az október 1-jén megjelent írásunkban azt valószínűsítettük, hogy a sürgősségi kormányrendelet előírásai által érdekelt/érintett személyek legjobb esetben is csak e hónap második felétől fordulhatnak kamatmentes hiteligénylés végett a pénzintézetekhez. Időközben azonban valamilyen okból kifolyólag a kormány kirukkolt egy rendezvénnyel…

Beérett…
Minden előzetes beharangozást mellőzve a múlt csütörtökön, azaz október 11-én a kormánypalotában Viorica Dăncilă kormányfő részvételével ünnepélyes keretek között országos programot indítottak útjukra. Az egyik a szóban forgó program „Fektess be magadba”, a másik pedig „Támogatás a filmiparnak” elnevezésű program volt. Az előbbi program kapcsán az eseményen elhangzott expozéjában a kormányfő azt hangoztatta, hogy „a Fektess be magadba” projekt beérett, s a mai nap folyamán aláírásra kerülnek mindazon szükséges dokumentumok, amelyek révén ténylegesen megkezdődhet az a program, amelyet azok a románoknak szánunk, akik számára szükséges a finanszírozás egy jobb szakmai felkészülés végett”. Idetartozik az is, hogy a múlt csütörtöki ünnepséget megelőzően, pontosabban október 9-én megjelent a közpénzügyi miniszternek az a 2018/3286-os rendelete, amellyel jóváhagyta a már említett két konvenció formanyomtatványait. (Az egyébként az ünnepi rendezvény napján, tehát október 11-én vált hatályossá.) Ilyen körülmények között kerülhetett sor a dokumentumok aláírására is, lévén hogy az aláíró felek egyike a közpénzügyi minisztérium, illetve az azt képviselő személy, ez esetben az a személy maga a tárcavezető, Eugen Teodorovici, aki ugyancsak jelen volt az ünnepségen.
Azon a csütörtöki ceremónián még történt egy, a maga nemében érdekes bejelentés, mármint a kormányfő részéről: „Ezek szerint hétfőtől kezdődően az emberek jelentkezhetnek a partner banknál – a CEC-nél – ezen hitelek igénylése végett.” Hogy miért érdekes ez a bejelentés? Azért, mert a már említett kormányhatározat értelmében csak a konvenció aláírását követő 10 nap múltán jelezhették volna részvételi szándékukat e programban hitelezői minőségben a bankok. Tehát: a jelentkezési időpont előtt valamiképpen eldőlt, hogy hitelezői minőségében csak egyetlen bank, az állami érdekeltségű CEC Bank vesz részt abban. Mint ahogy az is eldőlt, legalábbis a jelek szerint, hogy az érintettek/érdekeltek október 15-től, azaz a tegnapi naptól kezdődően fordulhatnak, már amennyiben eleget tesznek a program által előírt feltételeknek és kritériumoknak hiteligénylési dokumentációval.
Minden jó, ha a vége jó – mondhatnánk. Bizonyára jól fog alakulni a szóban forgó programnak a felfuttatása is. A magunk részéről is örvendetesnek tartjuk ezt a programot, s nem a rosszmájúság vezetett akkor, amikor papírra vetettük azokat a kormányzati „mozzanatokat”, amelyek újólag arról tanúskodnak, hogy a kiszámíthatatlanság, a zűrzavar amolyan velejárója a kormányzati ténykedésnek.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.