Késik a kormánytámogatás: Kiegészítették a költségvetést

143

Továbbra sem érkezett meg a gyermekvédelmi igazgatóság működéséhez szükséges kormánytámogatás. Ezért saját forrásaiból egészítette ki a szociális intézmény költségvetését a Hargita megyei önkormányzat pénteki, soron kívüli tanácsülésén.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke villámtanácsülést követően elmondta: az útfelújításokra szánt költségvetési keretből csoportosították át a forrásokat azért, hogy a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság működni tudjon. Mint részletezte, olyan beruházásokról van szó, amelyekre a kivitelezési szerződéseket már megkötötte a megyeháza. Az igazgatóság költségvetését egyébként mintegy 7,2 millió lejjel egészítették ki, ebből az összegből a működési költségeket biztosítják és a több mint 800 alkalmazott bérét fizetik ki. Az elöljáró sajnálatosnak nevezte, hogy sem az előző, sem az új kormány nem fordít figyelmet a szociális hálózatok megfelelő támogatására.
– Sajnos olyan útjaink beruházásától kellett forrást elvonjunk, amelyekre már van szerződésünk, infrastrukturális beruházások nélkül pedig nincs gazdasági fejlődés. Bízunk benne, hogy év végéig visszakapjuk a támogatásokat a kormánytól – adott hangot óvatos optimizmusának az elöljáró. Nem alaptalanul, a korábbi évek tapasztalata, hogy év végéig valamennyi támogatás mégis megérkezik a kormánytól.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek