Kérdéses a csíkiak ellenfele

46

Vereség nélkül zárta a román teremlabdarúgó-bajnokság második vonalának alapszakaszát a Csíkszeredai Imperial Wet alakulata. A négyes döntőben viszont kérdéses, hogy ki lesz az ellenfél, hiszen a 4-6. helyezett ugyanannyi ponttal rendelkezik. A szövetség erre vonatkozóan lapzártánkig nem tett közzé információt. A négyes döntő rendezésére Csíkszereda is pályázik.

A csíkiak ott lesznek a rájátszásban az erről lecsúszó Interrel ellentétben Fotó: László Róbert
A csíkiak ott lesznek a rájátszásban az erről lecsúszó Interrel ellentétben Fotó: László Róbert

Két győzelem, illetve két vereség a megyei csapatok mérlege a teremlabdarúgó-bajnokság második vonalának záró buzăui tornájának mérlege. Az alapszakaszt pontveszteség nélkül húzta be a Csíkszeredai Imperial Wet. A másik megyei alakulat, a Gyergyószentmiklósi Inter viszont mindkét találkozóját elveszítette a Luceafărul Buzău, illetve a Galaci United II-vel szemben. A rájátszásért folytatott küzdelemben ellenfelei – a Fortius, illetve a Ceahlăul – viszont nyert, így a negyedik helyen mindhárom csapat 28-28 ponttal áll.
Lapzártánkig a szakszövetség nem tette közzé, hogy a három közül melyik lesz a rájátszásban érdekelt negyedik csapat és egyben az Imperial Wet ellenfele. A szövetség honlapján a Fortius van a negyedik helyen, megelőzve Gyergyót és a Ceahlăult. Számításaink szerint – ha az egymás elleni eredményeket, illetve gólarányt – vesszük figyelembe akkor is ez az eredmény jön ki, miután a Fortius az egymás elleni meccseken egy ponttal többet szerzett az Internél.
Ebben az esetben a rájátszásban Csíkszereda – Fortius, illetve Galac II – Luceafărul elődöntőket rendeznek. A rájátszást május 21-22-én rendezik egyelőre ismeretlen helyszínen. A finálé megrendezésére pályázott a csíki alakulat is.

Eredmények
17. forduló: Gyergyószent­miklósi Inter – Luceafărul Buzău 3–6, Segesvári Pro-Tineret – Galaci United II 4–6, Bukovina Vicov – Buzăui Fortius 3–9, Brassói Blue Angel – Ceahlăul Piatra Neamț 0–9, Brassói Coltea – Csíkszeredai Imperial Wet 3–6.
18. forduló: Galac II – Gyergyói Inter 2–1, Ceahlăul – Vicov 7–2, Csíkszereda – Blue Angel 8–1, Fortius – Segesvár 11–3, Luceafărul – Brassói Coltea 5–5.
A bajnokság végeredménye: 1. Csíkszereda 54 pont, 2. Galac II. 38, 3. Luceafărul 32, 4. Fortius 28, 5. Inter Gyergyó 28, 6. Ceahlăul 28, 7. Coltea 26, 8. Segesvár 20, 9. Vicov 8, 10. Blue Angel 1.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.