Képekben a múltunk

Beszélgetés dr. Molnár Attila fotótörténésszel

246

Izgalmas vetített képes bemutatóra készül dr. Molnár Attila fotótörténész: az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület elnöke ma 18 órakor úzvölgyi fotókat ismertet Csíkszeredában, a megyeháza amfiteátrumában. Ennek apropóján az egyesület tevékenységeiről, céljairól kérdeztük. A fotótörténész lassan 20 éve gyűjti a régi fényképeket, ezzel alapozza meg a jövőbeni múzeum kiállításait.

Fotó: László F. Csaba

– Mikor kezdték érdekelni a fotók és hogyan jutott el azok gyűjtéséig?

– Édesapámnak iskolaigazgatóként fotólaboratóriuma is volt, és sokat foglalkozott fotózással. Rajta keresztül szerettem meg a fotóművészetet, így kezdtem el felnagyítani a fényképeket, és fotókörre jártam, ahol továbbfejlesztettem a fotográfiai látásmódomat.

– Honnan jött az ötlet, hogy létrehozza az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesületet?

– Ennek előtörténete van. Amikor elkezdtem gyűjteni a régi fotókat, családi fényképeket, előkerültek dédnagyapám régi világháborús fényképei, s ez ösztönzött, hogy családtörténeti fényképkutatást végezzek. Emellett fotózni kezdtem, Kolozsváron elvégeztem a fotóművészetet, mesteri és doktori fokozaton is. Közben jött az ötlet, hogy létre kellene hozni egy fotográfiai múzeumot, hogy legyen egy olyan hely, ahol ezek a fényképek, ez az értékes örökség mindenki számára elérhető. Csíkszeredában napjainkban inkább az jellemző, hogy bezárják az intézményeket, így nehéz a múzeum tervét megvalósítani, összefogás szükséges hozzá.

– Mikor és milyen céllal jött létre az egyesület?

– 2007 végén jött létre. Már 2008-tól pályáztunk, jártuk a terepet, begyűjtöttük a régi fotókat, digitalizáltunk, több fotográfiai kiállításunk volt, s mivel gyűjtöttük a nagy egyetemes erdélyi fotóritkaságokat, meghívtak előadást tartani Bukarestbe, az akadémiára. Később kiállítás is lett ezekből a fotókból. Az ország más részeibe is meghívtak bennünket, ezek során bővült a látókörünk és elindítottunk egy folyamatos gyűjtési akciót. Megpróbáltuk adatlapozni a fényképeket, de teljes egészében ezt csak intézmény keretei között lehetne végezni. Felkutatjuk ugyanakkor az erdélyi arcképcsarnokot, fotóritkaságokat és minden olyan fotót gyűjtünk, ami Erdély múltjával és jelenével foglalkozik. Ezek a fotók néprajzi besorolás szerint kultúrantropológiailag nagyon értékesek lehetnek.

– Kik a munkatársai a szervezetben?

– Az egyesületen belül Ádám Gyula, édesapám, Molnár János és Ördög Róbert tevékenykedünk. Együtt vásároljuk a régi fotókat. Egy éve Balog László, a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karának könyvtárigazgatója végzi az egyesület menedzsmentjének feladatait.

– Honnan és hogyan gyűjtik a fotókat?

– Régiségek vásárain szerezzük be, az interneten kutatjuk fel, illetve adományokból kapjuk ezeket a fotókat. Főként 1860–1890-es évekbeli fotókat gyűjtünk.

– És hogyan tárolják őket?

– Fiókos szekrényekben, dobozokban tároljuk, holott minden fotót japán savmentes papírban kellene tárolnunk, erre viszont külön költségvetésre lenne szükség. Nyújtottam be kérést a helyi önkormányzathoz, de többnyire még válaszra sem méltatták kéréseim. Korábban a Hargita Megyei Kulturális Központban digitalizáltunk, de ott nincs tárolási helyünk, erre alkalmas felületet most keresünk.

– Milyen anyagi forrásokból működik a szervezet?

– A fotográfiavásárlás többnyire egyéni forrásokból történik, magyarán szólva a fotók javát saját pénzemből vásároltam. Két alkalommal is nyertem 2000 eurós fotódíjat, portrédíjat, amelyeket mind fotók vásárlására költöttem, de Németországból is kaptam anyagi támogatást.

– Milyen eseményeket, rendezvényeket szervez az egyesület?

– Minden évben megtartjuk a magyar fotográfia napját, ezenkívül főleg vetített fényképes előadásokat tartok – például a Székelyföldi napok keretében. Egyes előadásaim online elérhetők az alkotói weboldalon (www.fotomuzeum.eu).

– Hol tart a fotók gyűjtése a múzeum létrehozása érdekében?

– Jól állunk, persze ez attól függ, mihez képest és milyen oldalról közelítjük meg. Nagyon sok fotónk van az 1860-as évek fotográfiáiból, de hogyha nagyban gondolkodunk, ez még mindig kevés.

– Honnan származnak az úzvölgyi fényképek, amelyeket a mai előadáshoz használ fel? Milyen jellegű előadásra számíthatunk?

– Több mint 10 éve figyelem az online világot, ahol erdélyi fotográfiák vannak. Itt akadtam rá, s meg is vásároltam az úzvölgyi katonák élethelyzeteit ábrázoló fotók albumát. 2018-ban kaptam a Cs. Szabó László Művészetelméleti Díjat, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia adományozott számomra, ebből fedeztem az album költségét.
Az akkori történelembe ásnánk bele magunkat, az úzvölgyi események, az ott zajlott élmények alapján tükröt mutatnánk az akkori katonai életről. Metamorfózisként a jelenbe „betettem” a régi fotókat, így időutazás lesz ez, mesével. Ez azt jelenti, hogy szerre minden fotóról beszélni fogok. Az előadás végére interaktív beszélgetést tervezek, ahol bárki hozzászólhat a fotókhoz, megoszthatja tapasztalatait, véleményét a témával kapcsolatosan.

Barabás Emőke

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek