Keleti (!) szövetség

96

Választásokat követően visszatérő következtetés, hogy Erdély másképpen szavaz, mint a „kifli”. Ez pedig okot ad az egységében megoszthatatlan és Erdélytől megfoszthatatlan Romániát féltőknek arra, hogy figyelmeztessék a közvéleményt az egyre közelgő nagy bajról: Transzilvánia előbb-utóbb elveszti a türelmét.
Végre eljött ez a pillanat. Túl korán van ahhoz, hogy a megváltót láthassuk a frissen létrehozott Nyugati Szövetségben (Kolozsvár, Nagyvárad, Arad és Temesvár társulásában), de egyértelmű, hogy Bukarest lába alatt megrepedt a jég. Sötét felhők gyülekezését látják a kormányoldalon: 1918 óta semmi sem fenyegette ennyire az ország egységét, mint ez a „Románia elleni támadás”, a polgármesterek olyan célokat tűztek ki, amelyek túllépik a hatáskörüket – hangoztatják.
Tegnapelőtt már az Észak-erdélyi Szövetség megalakulását is beharangozták. Rontja az összképet, hogy olyan városvezető tette, akinek már adódtak súlyos gondjai a korrupcióval. Ettől függetlenül viszont Nagybánya–Szatmárnémeti–Zilah tengelyen szervezik a következő szövetséget is.
És itt vagyunk mi. Székelyek, magyarok, akik könnyen bevesszük, hogy mekkora hőstett: „átment a RMDSZ törvénymódosító javaslata”. Székelyek, magyarok, akik csak úgy mellesleg megjegyezzük, hogy mi ezt a szövetségesdit már rég kitaláltuk, hiszen – Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármesterének 2016-os tusványosi kezdeményezéséből – a székely városok elöljáróinak már van egyfajta tömörülése. Kicsit tartok attól, hogy kicsinyes naivitásunkkal elbaltázzuk ezt az alkalmat, pedig ez a pillanat túlzottan is értékes nekünk. Mert az érdekeinkért végre úgy állhatunk ki, hogy azt ne serepjék le reflexszerűen a bukaresti asztalokról azzal az előítélettel, hogy a magyarok megint „pattognak”.
Örüljünk, ha valóban elfogadják az RMDSZ egy-egy tervezetét, javaslatát, de lássuk be: ez nem lehet egyedül a parlamenti 6 százaléknak az érdeme. És mielőtt párhuzamokat állítanánk fel, vegyük észre, hogy az összes, magyar polgármesterrel megáldott székelyföldi város együttes lakossága meg sem közelíti egyedül a Kolozsvárét.
Ezek az idők valóban történelmiek lehetnek – számunkra is –, ha most elsősorban erdélyiként lépünk. Mi kevesek vagyunk ahhoz, hogy a jelenlegi Bukaresttől autonómiát kaphassunk. A Nyugati Szövetségnek viszont jócskán volna ereje a saját autonómiájához. És a föderális irányba való erdélyi elmozdulás ráijeszthet Bukarestre olyannyira, hogy mi is reális esélyekkel kopogtathassunk valamikor azon az ajtón, amelynek termében önrendelkezést osztogatnak.
Nekünk most nem székely szövetségben kell gondolkodnunk, mert ha belegondolunk, tulajdonképpen eddig sem volt másunk, csak a székely szövetségünk a szűkre szabott zakójával. Érdemes lenne kipuhatolni, hogy Brassó hogyan viszonyul hozzánk (mielőtt még egy dél-erdélyi szövetség mellett elköteleződik), és megpróbálkozni egy kelet-erdélyi szövetséggel. Ha a polgármesteren múlik, Marosvásárhelynél akár könnyebb dió is lehet…
Legyünk most nagyobb erdélyiek, mint amekkora magyarok vagy székelyek vagyunk! Merjünk összefogni olyan városokkal, amelyeket szintén hátráltat Bukarest – mint amilyen például Brassó, ahol hosszú évek óta a közbeszéd része az autópálya és a repülőtér is, de csak most kezdett érdemben előrelépni a kettő ügye –, és most végre ne a székely zászlóért sírjunk, hanem azért tegyünk, hogy az erdélyi románokkal, a megmaradt szászokkal és svábokkal együtt tudatosítsuk a fővárossal, hogy mint századokkal korábban: mi most is életképesek vagyunk! Akár önállóan is!

 Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.