kék hét – rendőrségi hírek

42

A figyelmetlenség az oka mindennek
Három baleset is történt a múlt péntek óta. A csíkszeredai 20 éves B. E. Parajd felől haladt autójával Székelyudvarhelyre, meg akarta előzni az előtte haladó kamiont, de frontálisan ütközött a szembejövő autóval, amelyet a 35 éves szovátai K. S. vezetett. A balesetben az egyik utas, a 41 éves K. E. súlyosan megsérült. Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával nyomoznak tovább. Gyergyóhollóban egy autó nem egy másik kocsival, hanem egy telefonoszloppal ütközött, anyagi kárt okozva. Bár az elkövető lelépett, a rendőrségnek sikerült megtalálni a 38 éves B. N.-t, aki egyébként nemcsak hogy nem rendelkezett hajtási engedéllyel, de még a pohár fenekére is nézett. Eljárást indítottak ittas vezetés, jogtalan vezetés és baleset helyszínének elhagyása gyanújával. A harmadik esetben a 46 éves maroshévízi S. M. hirtelen irányváltoztatása okozott kisebb balesetet. A 63 éves B. I. éppen az utcát seperte, amikor S. M. nekihajtott, szerencsésen enyhe sérüléssel megúszta. Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával kerül S. M. a bíróság elé.

Hová lettek az úriemberek?
Összeütközött két autó Szé­kelykeresztúron, mivel a marosvásárhelyi 30 éves C. G. M. nem adott elsőbbséget egy szabályosan közlekedő járműnek. A sofőrök felületesen sérültek, az autók pedig megrongálódtak. Csíkdelnén szintén a elsőbbség megadásának hiánya okozott balesetet, a csíkpálfalvi 49 éves K. L. a 44 éves csíkszeredai A. S. P.-vel ütközött. Enyhén sérültek az utasok, a csíkszeredai 62 éves T. E. és a 17 éves M. T. Mindkét esetben gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítottak eljárást.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.