vasárnap, november 29, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Kedvezmény csak jövőre

Félreértés történt, a városháza januári tájékoztatása ellenére mégsem kaphatnak idén kedvezményt a gyergyószentmik­lósi kisnyugdíjasok. Mint kiderült, a kedvezményt idén kell igényelniük, majd jövőre érvényesítik azt.

Idén kell kérni, de jövőtől érvényes a kedvezmény Fotó: Jánossy Alíz

Januárban adta hírül a gyer­gyószentmiklósi polgármesteri hivatal, hogy adókedvezmények lesznek érvényesek idéntől, többek között a kisnyugdíjasok számára: belterületeiket illetően 25 százalékos kedvezményt kaphatnak azok, akiknek nyugdíja kisebb, mint az országos minimálbér, valamint 50 százalékos kedvezményt kaphat az, akinek jövedelme kevesebb, mint 456 lej.
Időközben kiderült, mégsem lesz kedvezmény, azaz lehet, viszont nem az idei, hanem a jövő évi adó lesz kevesebb. A városháza közölte, félreértés történt, tévedtek. Míg az elmúlt években az igényelt adókedvezmény már a következő hónaptól érvénybe lépett, most csak a következő évtől érvényes. A törvény alkalmazása közben ismerték ezt fel a pénzügyi osztály munkatársai, így néhány személynek már jóvá is hagyták a kedvezményt. Nekik értesítő levelet küldenek, hogy a hátralékot ki kell fizetniük. A városháza az érintettek elnézését kéri.
Már közel ötvenen tettek le kérést, hogy megkapják az adókedvezményt, amennyiben aktáik alapján jóváhagyják ezt számukra, a jövő évi adójuk lesz kevesebb. A kéréseket egész évben fogadja a polgármesteri hivatal adó- és pénzügyi osztálya a Fürdő utcai székhelyén.

HN-információ

Kapcsolódó cikkek:

14,237RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb