Készül Székelyudvarhely Fenntartható Energia Akcióterve

36

A megújuló energiaforrások költséghatékonyabb felhasználása, a szén-dioxid-kibocsátás legalább 20 százalékkal való csökkentése is cél. Első körben a lakossággal konzultálnak.

Udvarhely_este -foto id. Csedo Attila_SZ

Ahhoz, hogy a város fenntartható energia területén jól teljesítsen, és tudja, hogy milyen prioritásokat állítson fel, szükséges az európai standardokat követő Fenntartható Energia Akcióprogram (amit az angol SEAP, illetve a román PAED betűszó is jelöl – szerk. megj.) elkészítése – adta hírül honlapján Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Az akcióterv lényege: megoldásokat kínál arra, hogy a városban hogyan csökkenthető a szén-dioxidkibocsátás legalább 20 százalékkal (a 2014/15-ös adatokhoz mérten), valamint segíti a megújuló energiák hasznosítását, az épületek és a közlekedés energiahatékonyságának op­timalizálását. A terv elkészítése fontos, hiszen a dokumentum lehetővé teszi, hogy a város is csatlakozhasson a Polgármesterek Szövetsége elnevezésű európai kezdeményezéshez, ugyanakkor szükséges is, mert az uniós pályázatokon való részvételnél követelmény, hogy a település rendelkezzen saját, hosszú távon fenntartható energiastratégiával.
„Amennyiben a település a helyben rendelkezésre álló, megúju­ló energiaforrásokból fedezi az energiafelhasználását, úgy fenntarthatóvá teszi azt, illetve függetlenedik az energiaszolgáltatóktól, kevésbé érinti az energiahordozók világpiaci vagy államilag szabályozott ára. Minél nagyobb szerepet kapnak a megújuló energiaforrások, annál ke­vesebb szennyezőanyag kerül a levegőbe. A zöldfelületek növelése és a kerékpárutak bővítése kellemesebb életkörülményeket eredményez” – foglalja össze a hivatal az akcióterv hasznát.
A terv kidolgozásával a székely­udvarhelyi önkormányzat a csíkszeredai Planificatio Kft.-t bízta meg. A cég május elejéig el kell készítse a tervet. Első körben egy lakossági online kérdőívvel térképezik fel a jelenlegi helyzetet. A polgármesteri hivatal arra kéri az udvarhelyieket, hogy vegyenek részt a konzultáción, amely arra keres válaszokat, hogy a városlakók szerint mennyire „zöldek” a középületek, mennyire jó a fűtés, világítás, szellőzés az oktatási és kulturális intézményekben, a Városháza épületében, a Városi Kórházban.
A magyar nyelvű kérdőív elérhető a www.planificatio.com weboldalon, kitöltése egyszerű és alig néhány percet vesz igénybe.

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.