Katonai puccskísérlet Törökországban

20

Péntek este sikertelen puccskísérletet hajtott végre a török hadsereg egy része. Azt a kormányhű katonai alakulatok, a rendőrség, valamint az azokat támogató állampolgárok néhány óra leforgása alatt visszaverték. Az összetűzésekbe az eddig nyilvánosságra került adatok szerint 265-en haltak meg, közülük 104 puccsista katona volt, 161 pedig rendőrök és civilek. A sebesültek száma mintegy 1500. (A hivatalos jelentések szerint romániai állampolgárok nincsenek az elhalálozottak, illetve a sérültek között.) A történtek okán lezárták az ankarai és az isztambuli nemzetközi reptereket. Az ott rekedt több ezer utast szombat délutántól kezdték elszállítani a légikikötők megnyitását követően. Egyébként a hazai állami légitársaság, a Tarom a külügyminisztérium megrendelésére két oda-vissza járatot is lebonyolított szombaton éjjel több mint 300 utast hozva haza. A hivatalos jelentések szerint a puccskísérlet után a fegyveres erők több mint 2800 tagját vették őrizetbe, több száz katona önként adta meg magát. Hírügynökségi értesülések szerint nemcsak a hadseregben kezdődött tisztogatás: közel 3000 bírót is felmentettek, s azok közül állítólag mintegy 2700-at őrizetbe is vettek, akárcsak az alkotmánybíróság egyik alelnökét, valamint a közigazgatási felső bíróság funkcióját betöltő török államtanács 10 tagját is.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.