Kaszt-kaszten

81

Khadzsuháró falucska azt is szemléltette, hogyan nyilvánul meg a gyakorlatban India sajátos társadalmi tagozódása: a kasztrendszer. Ez a híres-hírhedt, szavait más nemzeteknek is kölcsön adó társadalmi felépítés a védikus időkben gyökerezik és ugyanúgy a hinduizmus része, mint számtalan istenük és rituális viselkedésük kihagyhatatlan elemei. A kasztokba sorolás annyira átitatta az egész indiai társadalmat, hogy a más vallásúak között is megmaradt, azaz a kasztrendszer hagyománya általában felülírta a többi vallás előírásait is, sőt ezt teszi a mai napig. Annak ellenére, hogy a független India új alkotmánya, mely 1950. január 26-án lépett életbe és amelyet (állítólag) egy haridzsán ügyvéd szerkesztett, törvényen kívül helyezi az érinthetetlenséget – nem változott szinte semmi ezen a téren. A modern India alkotmánya különben egészen rendkívüli alkotás a maga nemében: az egyik leghosszabb és legalaposabb ilyen törvény, amely az országot független, szocialista, szekuláris, demokratikus köztársaságként határozza meg. Ottlétünk alatt természetesen kaptunk valami ízelítőt abból is, mindez hogyan jelenik meg a valóságban. No de egyelőre a kasztokból szándékozom egy kis ízelítőt adni. Az indiai társadalmi tagozódás eredeti, szanszkrit neve „varna” (jelentése: szín), amit aztán a portugálok a „casta” szóval jelöltek, ami népet, nemzetséget, fajt, fajtát jelent, míg végül ebből a szóból képezték a ma is használatos kasztot. Indiában négy, pontosabban öt társadalmi csoportot, de csak négy kasztot különböztetünk meg.
Legfelül vannak a brahminok, az isten papjai, kik közül ma már nem mindegyik pap, de mindannyian betartanak néhány előírást, mint a vegetáriánus étrend, a gyakori fürdés és a felnőtté avatáskor kapott szent kötél viselése.
Következik a harcosok és nemesek – ksatriják – kasztja. Ők azok, akik megvédik, alkalmanként kiterjesztik és megfelelően vezetik a hazát: belőlük kerülnek, illetve kerültek ki az uralkodók is. Ugyanakkor tartozhatnak ide még írnokok és más hivatalnokok is.
A harmadik rend a vaisják: ők kereskedők, földművesek, kézművesek, azaz mindazok, akik hasznos tevékenységet folytatnak, akik biztosítják mindazt, amire a társadalomnak szüksége van ahhoz, hogy megfelelően működjék,
Az első három kasztba tartozók egy beavatási szertartáson vesznek részt, amikor elérik a felnőttkort: ilyenkor mintegy újjászületnek, ezért a beavatottak, újjászületettek nevet is viselik.
A negyedik, legalsó kasztba a súdrák tartoznak: ők munkások, szolgák, akik az előbbieket ellátják, kiszolgálják, kényelmüket biztosítják.
Végül az ötödik nagy társadalmi csoportba a kaszton kívüliek, a páriák vagy dalitok tartoznak. Az utóbbi kifejezés elnyomottat jelent, ezt ők használják saját maguk meghatározására. A páriák – nyelvünkben is meghonosodott a kifejezés – a kasztok alatt helyezkednek el és érinthetetlenek, mert alantas munkát végeznek (utcaseprők, vécétisztítók), ezért érintésük bemocskol. Gandhi volt az első, aki felemelte a szavát értük, hisz ők is „isten gyermekei”, azaz haridzsánok az eredeti kifejezés szerint. Gandhi ezzel a címmel még lapot is szerkesztett, az elnevezés pedig az érinthetetleneken ragadt.
Mindegyik kaszt rengeteg más alcsoportra – dzsátira – oszlik, elsősorban a foglalkozások, de számtalan egyéb jellemző szerint is. Szinte minden dokumentum megegyezik abban, hogy összesen valami 3000 dzsátit különböztetnek meg ma Indiában.
A kasztok nagyon merevek és átjárhatatlanok, gyakorlatilag lehetetlen kilépni belőlük. Jellemzésükre hadd idézzem egy német újságíró Ki-ki a saját rekeszébe című összefoglalóját (Rosta Erzsébet könyvéből), amelyben a kasztokat egy sok fiókos szekrényhez hasonlítja: „Az egy kasztba tartozók hagyományoktól, tabuktól, szokásoktól, előírásoktól meghatározott, önmagában is zárt rendszerben élnek. Hogy valaki mikor mit ehet, hogyan kell viselkednie, hogy milyen ékszert és fejdíszt kell viselnie, hogy születéskor, esküvőn vagy halál esetén milyen legyen a szertartás, és ki bonyolítsa le, hogy ki kitől mit örököl – mindez és még annyi más, pontos szabályok szerint történik. És senki sem kerülhet más rekeszbe – vagy ha igen, akkor is csak a szomszédosba, mert az már főbenjáró bűn, ha valaki át akarja lépni az öt szintet elválasztó korlátokat. A házasság – amely Nyugat-Európában a legegyszerűbb módja a kiemelkedésnek vagy a lesüllyedésnek – az indiaiak számára csak a saját kasztjukon belül lehetséges: ez az egyik legfontosabb törvény, amit az indiaiak túlnyomó többsége ma is szigorúan betart. Egy ilyen zárt körű rendszer fölényérzetet kelthet minden kívülállóval szemben, egyensúlya belső rendet és biztonságot kölcsönöz, a valahová tartozás tudatát. Ezt az öntudatot és önismeretet csak a Nyugat egyenlőségeszménye és fogyasztói szemlélete rendítette meg, amely tudatosította az indiaiakban rendszerük egyenlőtlenségét, kényszerét, lehangoló reménytelenségét (…)” Amivel mellesleg egyáltalán nem biztos, hogy olyan nagyon sok jót tett nekik, velük….

Albert Ildikó

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek