Kászonszéki lélekharangok

93

Kászonszéki lélekharangok címmel jelent meg András Ignác kászoni iskolaigazgató, a néprajz és a helytörténet elkötelezett kutatója legújabb kötete a kolozsvári Verbum Kiadónál, a könyvet múlt héten mutatták be Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Dr. Balázs Lajos néprajzkutató könyvismertetője a bemutatón hangzott el.

Feltámadás – táblakép 
Feltámadás – táblakép

Egy jó hónappal ezelőtt, a református templomban volt szerencsém András Ignácot dicsérni abból az alkalomból, hogy a Német Géza Egyesület 2015. évi díját vehette át. Azt a díjat, amely több évtizedes pedagógusi, közéleti, közművelődési munkájának nyugtázása volt. Ma, most, attól a színhelytől alig száz méterrel errébb legújabb könyvének bemutatása alkalmával mondhatok elismerő szavakat.
Dicsérnem kell, mert ő maga szűkebb vagy tágabb értelemben vett falujának, Nagykászonnak, de részeinek is a laudátora, védelmezője, példa gyanánt való kiállítója mások okulására is. Ma könyveiért kell dicsérnem, kiváltképpen egyért, a Kászonszéki lélekharangok címet viselőjéért, de amit erről mondok, a többire is igaz és jellemző. Igaz Kászonszék népi gyógyászata (2011, 2013) c. könyvére, de még igazabb a Tudomány s erény díszére. Lapok a kászonszéki oktatás 400 éves történetéből c. könyvére (2014) is, amelyben a nemzeti felemelkedés szintén lokális példáját, az iskolát, a tudást szolgáló tanítók emlékét dicséri. Igazak, mert egyazon hitvallásból, elkötelezettségből fogantak, egy eszmeiség hatja át, sajátos változatosságban és gazdagsággal. Ez a hitvallása pedig nem más, mint abbéli meggyőződése, hogy létünk mindenfajta jelét, bizonyságát óvni, védeni, ápolni, ébren tartani kell! Óvni a felejtéstől, a közöny, a gonosz kezűek, az irigyek, fanyalgó rombolók, az enyészet csendesen pusztító munkájától. Védeni kell, mert ezek képezik minden közösség közösségi emlékezetét. Annak az emlékezetét is védeni kell, hogy felemelkedése érdekében ez a falu nem szigetelődött el földrajzi zártsága ellenére sem a székely-magyarság többi tájegységétől, egyáltalán a magyarságtól, a világtól, hanem iskolákat épített, neves embereket nevelve, akik kimunkált tudásuk által a falut meghaladó küldetést is képesek voltak teljesíteni, akárcsak a mesebeli kisebbik fiú.
Kászonszéki lélekharangok. Kászonszéki templomok, kápolnák, események és emberek a századok forgatagában c. könyve a tárgyi és lelki kultúra érzékeny szimbiózisa. A tudatos és célirányos adatgyűjtés, az adatok rendszerezése, szerkesztése egészen különös műfajt hozott létre. Nevezném monográfiának, de a tematikai gazdagság és változatosság okán színes történelemkönyvnek, egy másképpen elmondott történetnek is, ami számtalan szálon, de mindig más és más szemszögből indítja a múltat, mígnem a szálak konvergenciája rendre-rendre eljut a jelenbe. A borítón a lélekharangok szót olvassuk, de a könyv lapjain inkább igazi harangokról beszél, amelyek Nagykászon területén épített templomok és kápolnák tornyaiból, mint ama híres krasznahorkai torony, régmúlt eseményekről beszélnek. Egyfajta különös polifónia ez, amelyben benne rejlik, kellő empátiával kihallható belőle egy szerény, de tudatos nemzeti közösség önálló, önállóságra törekvő sajátos sorsa. Gazdag kódrendszerről beszélhetünk, amit a közösségben élők objektív vagy szubjektív tapasztalata dekódol: vagyis kiérzik belőle az örömet, a bánatot, a gyászt, az ünnepet, az idő múlását, a munkát szervező intelmet, a tragédiákat; kiérzik a természeti csapásokat, a nagy történelmi sorsfordulatokat – például a nándorfehérvári csatát, első világháború végét stb.
A harangok története a templomok története is, azok pedig az összefogás, a hitvédelem, az iskolaépítés, az iskolafenntartás, a személyiségek nevelése, az ösztöndíjak(!), a papi levelezések, Erdélyországgal, Magyarországgal való kapcsolattartás és intézések stb. története. Fény derül egy ma is eleven törekvés lokális változatára: Kászon önrendelkezési politikájára, amelynek okán bekerül a falu határát messze meghaladó köztudatba, királyi kancelláriákba: Luxemburgi Zsigmondtól Mátyás királyig fejedelmek és királyok foglalkoznak Kászonnak Csíktól való függetlenedési – autonomista – törekvéseivel.
Mindent összevetve, érezni a könyvben azt, hogy Nagykászon semmilyen értelemben nem volt – a látszat és előítéletek ellenére sem – elszigetelt faluközösség, érezni azt, hogy kistörténelme része tudott lenni Erdély nagytörténelmének. Ez a bemutatott könyvnek a mára/mához is szóló üzenete.
A lélekharangok mint gyújtópont köré szervezett/rendezett kultikus helyek – templomok, kápolnák, temetők – rendhagyó útikönyv rangjára emelik András Ignác könyvét: forrásértékű településtörténeti, áhítattörténeti, társadalomtörténeti munka az öt Kászonról. És akkor még nem beszéltem az önerőből való építkezés példáiról, az önösszeszedésről, amellyel a sok viszontagságon, természeti csapáson felülemelkedtek; nem beszéltem a felsorolni is sok személyiségről – papokról, tanítókról, tanárokról, kutató tudósokról stb. –, akiket a kászoni nép szült a világra és a kászoni iskola indított a tudományok felé. A Kászonszéki lélekharangok bizonyság arra is, hogy egyetemes műveltség, szellemi és tárgyi kultúra nem létezik, ha nincs lokális bizonysága a munkának, alkotásnak, a szellemi és lelki készenlétben való állásnak, helyben.
Kászon, akárcsak más települések, helyi példája bizonyság arra, hogy az egyetemes magyar kultúra sokszínűségében él: összeköt, de ugyanakkor beazonosít. A helyi sajátosságok, anyagi, szellemi és erkölcsi készletek. És erre mások is kíváncsiak! Mert, Páskándi Géza szavával, senki sem iszik H2O-t, ami egy elvont, nem létező, csak fogalmi víz. Minden kútnak, noha benne van a két atom hidrogén, egy atom oxigén, mindegyiknek más íze van. Így kell értelmeznünk a lokális kultúra és civilizáció fontosságát az egyetemesben. És ezen a prizmán keresztül kell látni, értékelni és becsülni az olyan emberek munkáját, mint az András Ignácé. A könyv nemcsak a kászoniaknak szól Kászonról, hanem az egész Székelyföldről.
A Kászonszéki lélekharangok jel. A jelről pedig Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. könyvében a következő kis párbeszéd olvasható:
„– Ha már nem vagy, számít-e a jel?
– Akármi legyen az a jel, mindig számít. Aki megmarad, a jelhez igazodik.”
András Ignác könyve a jelek könyve is.
A könyv eszmei értékét növeli kellemes tapintású papírja, nem kevésbé gyönyörű, dokumentumértékű fotóanyaga.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.