Kármentő

434

Régen a boroshordó csapja alá edényt tettek, hogy a kicsepegő vagy kicsorduló bort felfogja. Ezt az edényt a kármentő névvel illették. De kármentőnek nevezték a falusi kocsmában „léccel elkerített helyet, ahol az edényeket, üvegeket, poharakat tartották, főleg azért, hogy verekedéskor kár ne essék bennük” – olvasható a Magyar Nyelv Értelmező szótárában, s az említett forrás azt is megjegyzi, hogy „a kocsmáros is behúzódott a kármentőbe a duhajkodó legények elől”. Tehát a kármentés a kár megelőzését jelentette, s kellene jelentse manapság is.
Az egyre gyakrabban ismétlődő árvizek kapcsán minduntalan felbukkan a kár fogalma, de inkább károkozás, kárfelmérés összefüggésben, a kármentés – azaz a baj megelőzése – jelentésű szó egyre ritkábban fordul elő. S nem azért, mert kikopott nyelvünkből, hanem azért, mert nem gondolunk arra, hogy ami egyszer bekövetkezett, az bármikor ismét előfordulhat. Tehát ahol egyszer már eljárt az árvíz, ott bármikor újból végigseperhet egy-egy nagyobb esőzés alkalmával. Példa rá Csíkszentmihály vagy a gyimesi patakok némelyike… De emlékezzünk csak a Nyikó völgyére 2005-ben, emlékezzünk a Fitód és a Somlyó pataka által 2010-ben végzett pusztításra. Előbbi 16 emberéletet követelt, az anyagi kár szinte felbecsülhetetlen, utóbbiak jelentős anyagi kárt okoztak, emberéletben szerencsére nem esett kár.
S bár szeretjük mondogatni – s önmagunkat azzal nyugtatgatni –, hogy egy emberöltő alatt nem ismétlődhet meg az ilyen mértékű katasztrófa, bizonyosat nem tudunk, semmi biztosítékunk nincs arra, hogy nem ismétlődhetnek meg bármikor a szélsőséges természeti jelenségek. A Nyikón lefutó hatalmas víztömeghez mérhető áradás okozta pusztításától csak a csoda mentheti meg az útjában lakókat, a kisebb áradásoknak azonban elejét lehetne venni.
2010-ben és utána több alkalommal is sok szó esett arról, hogy Zsögödöt a Suta-tó rendbetétele és a Széna-patak mindszenti gátjának megépítése védhetné meg az időnként rakoncátlankodó Fitód patakán lefutó víztől. A Suta-tó kérdésében nem sok minden történt az elmúlt évtizedek alatt, ha csak nem tekintjük előrelépésnek a tó medrének beerdősödését. A zsögödiek maradtak az állandó félsszel valahányszor beborul az ég, elered az eső. A Fitód patakán átvezető híd pedig ilyenkor az Alszeg és a Felszeg közösségépítő helyszínévé válik, itt találkoznak a víztől tartók és a csodálkozók, itt szidnak mindent is mindenkit a hanyag lakosoktól a helyi önkormányzati vezetőkig és a központi vízügyi hatóságokig, a szidalmak homlokterében pedig a bürokrácia tehetetlensége áll.
Sokan abban reménykedtek, hogy a bő fél évtizede húzódó útkorszerűsítés az árvízveszély enyhítését is magával hozza azzal, hogy átépítik a hidat, hogy az nagyobb víztömeget tudjon átereszteni, s az út is visszakapja hajdani magasságát, s nem fog gátként viselkedni a hegyoldalról lefutó, az Oltba igyekvő víz előtt. A híd csupán erősebb lett – holott a város elöljárói hosszú ideig reménykedtek abban, hogy sikerül a hidat is megfelelő módon átépíteni, netán új hidat emelni –, a gátként viselkedő út pedig magasabbá vált…
A borult égbolt okozta félelem és a tehetetlenség okozta keserűség maradt. Jelen helyzetben kár hibásokat keresni, ehelyett inkább tenni kellene valamit a további tragédiák megelőzése érdekében. A kárfelmérés helyett a kármentés kellene legyen a legfőbb foglalatosságunk.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.