Karanténba vont állatvásárlási program

Várakozásra ítélik a szarvasmarhatartókat. Halogatott támogatás Fotó: Domján Levente
35

Hiába kész a kormányhatározat-tervezet, hiába szerepel a szaktárca költségvetésében a program finanszírozására elkülönített összeg, a mezőgazdasági minisztérium hetek óta húzza-halasztja a tenyészállat-vásárlási minimis program elindítását – tudtuk meg Tánczos Barna szenátortól.

Várakozásra ítélik a szarvasmarhatartókat. Halogatott támogatás Fotó: Domján Levente
Várakozásra ítélik a szarvasmarhatartókat. Halogatott támogatás Fotó: Domján Levente

[dropcap]A[/dropcap] júniusra várt kezdethez képest, úgy tűnik, júliusban sem indítja el a juh- és szarvasmarhatartók számára tenyészállat-vásárlási támogatást kínáló „de minimis” programját a mezőgazdasági minisztérium – tájékoztatta pénteken lapunkat Tánczos Barna szenátor, a felsőház mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakbizottságának titkára. Mint rámutatott, az állatvásárlási minimis-programra vonatkozó jogszabálytervezetet a szaktárca már hónapokkal ezelőtt előkészítette, a közvita is lezárult, a minimis-program indítása mégis hetek óta csúszik.
Érthetetlen halogatás
A halogatás okát az RMDSZ agrár-szakpolitikusa sem érti. Tánczos véleménye szerint a késlekedést finanszírozási gondok nem indokolják, hisz a programra elkülönített pénzösszeg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium idei költségvetésében is szerepel. A program elindításához, megérzése szerint, inkább a szaktárca szándéka hiányzik.
„Sajnos az az érzésem, hogy a minisztérium részéről nem sok jóra számíthatunk. A területalapú támogatási kampány és a vidékfejlesztési program első pályázati kiírásainak ellehetetlenítése után az állatvásárlás-támogatási program is hetek óta a miniszter asztalán pihen. Elkészült a tervezet, bármikor kormányhatározatot lehetne belőle csinálni, azonban érthetetlen módon húzzák-halasztják a tenyészállat-vásárlási minimis-program elindítását. Bízom abban, hogy a nyár folyamán elindul, egyet viszont nagyon nem szeretnék: ha a tavaly őszihez hasonlóan a mostani ismételten egy erőltetett menetű, két hétre szorítkozó támogatás-igénylési időszak lenne” – hangsúlyozta lapunknak Tánczos.

Érdemes készülni
Megjegyezte: a hosszabb támogatás-igénylési időszak azért is indokolt, mert a gazdáknak itthonról és külföldről sem könnyű gyorsan, hamar, törzskönyvezett, jó genetikájú, de elfogadható árú tenyészállatokat keresni. Ráadásul az alapfeltételek sem biztosak: így most azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a minisztérium – szarvasmarhatartók esetében például – továbbra is csak a vemhes üszők vagy esetleg a szűz üszők beszerzésére is kiterjeszti a tenyészállat-vásárlási programot.
„A legutolsó változatban, amit láttam, csak a vemhes üszők beszerzési támogatása szerepelt, de ezen még akármikor változtathatnak. A juhosegyesületek a háttérben továbbra is különböző kérésekkel bombázzák a minisztériumot, ezzel pedig gyorsítás helyett inkább akadályozzák a program elindítását. A részletekről biztosat csak akkor lehet mondani, miután a program megjelenik” – tette hozzá Tánczos.

Megismételni a tavalyi sikert
A szarvasmarhatartók számára törzskönyvezett vemhes üszők, a juhosgazdák számára pedig törzskönyvezett tenyészkosok beszerzését támogató programot a mezőgazdasági minisztérium első ízben tavaly októberben hirdette meg. A vemhes üszők vásárlását egyedenként legtöbb 5 ezer lejjel, a berbécsek beszerzését pedig alapállatonként legtöbb 2500 lejjel támogatta a szaktárca. A gazdák a vissza nem térítendő támogatás felhasználásával legkevesebb hárommal, legtöbb tíz szarvasmarhával bővíthették állományukat: ez a lehetőség azonban csak a tíz fejőstehénnél kisebb állománnyal rendelkező gazdáknak szólt. A juhtenyésztők harminc anyajuhonként egy berbécset vásárolhattak, de gazdaságonként nem többet huszonháromnál.
Az őszi kiírás a Hargita megyei állattartók körében igen népszerű volt: a minimis-támogatást Hargita megyéből 41 szarvasmarhatartó összesen 308 vemhes üsző beszerzéséhez másfél millió lej értékben igényelte, míg a berbécsvásárlási támogatást a megyéből 447 ezer lej értékben 25 juhtartó kérte: az állományukat ily módon több mint 180 minőségi tenyészkos beszerzésével javíthatták.

Domján Levente

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.