Karácsonyi vásárok minden mennyiségben

68

Fenyőfa, fahéj és forralt bor illata telepedett a legtöbb város központjára, és falvakon is egyre elterjedtebb a karácsonyi vásár. Kézművesek, helyi élelmiszer-termelők standjai, karácsonyi fények és zenék jelzik: közeleg a szeretet ünnepe.

Tömeg a művészeti középiskolában, a Delikates vásárán. Telt ház Fotó: Kovács Hont Imre

Karácsonyi vásárt szervezett Csíkszeredában a De­likates, a Sapientia, a megyei tanács és a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete, Székelyudvarhelyen a Székelyföldi Kézművesek Egyesülete, és vásár volt Székelykeresztúron, Gyimesbükkben és számos más településen. A teljesség igénye nélkül ezek közül szemezgetünk.

Minden eddigit felülmúló Delikates-vásár
A Delikates karácsonyi vásár hetedik kiadását az eddigi legjobbnak értékelték a szervezők, hiszen sikerült optimálisan kihasználni a helyszín adottságait. Amint arról már korábban beszámoltunk, a Nagy István Művészeti Líceumban szervezett eseményre több mint 35 helyi termelő látogatott el egyedi kínálattal.
Varga Csaba szervező elmondta, hogy az elmúlt hét év alatt egyszer sem volt olyan sok érdeklődő a vásáron, mint idén, ezért nagyon elégedettek. Kiemelte, hogy érződött ugyan a helyszín méretének hátránya, a sétaútvonalakat mégis sikerült jól kialakítani, és pozitív élmény volt a kétnapos rendezvény, amely kicsi, de kedves térben várta az érdeklődőket.
Jövőre sem változik a vásár helyszíne, hiszen a program egyedisége megköveteli a családias környezetet – közölte a szervező.

Fogyatékkal élők és családok közös adventje
Negyedszer szervezte a Hargita Megyei Mozgássérültek Szer­vezete a Családok adventje elnevezésű karácsonyváró rendezvényét, amellyel ráirányítják a figyelmet arra, hogy a fogyatékkal élőknek is van családjuk, és akiknek ugyanannyira – ha nem még jobban – szükségük van szeretteikre. A Családok adventjének szervezésében közreműködött többek között a Csíki Anyák Egyesülete, valamint a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége is. Utóbbinak köszönhetően a Családok adventje határokon átívelő, fogyatékkal élőket és családokat egyaránt megszólító rendezvénnyé nőtte ki magát.
Az eseményen Tódor Attila csíkszeredai segédlelkész mondott áldást, és a karácsonyi ajándékhajhászás helyett annak fontosságát emelte ki, hogy inkább önmagunkat, szeretetünket adjuk ajándékul.
A család személyes életünkben, valamint társadalomban betöltött elsődleges szerepéről beszéltek a helyi elöljárók és különböző szervezetek vezetői is. Eközben a gyermekek légcsúszdáztak, kipróbálták, hogy milyen a kerekes szék használata, illetve karácsonyi díszeket készítettek. Fellépett a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, az Ügyes-eb kutyaiskola, a Serketánc-szólisták, a Sunshine együttes, és volt angyaljárás is.

Együtt a mozgássérültekkel. Családok adventje Fotó: László F. Csaba

Fiatal kézművesek vására a Sapientián
„Ha szeretsz kézműveskedni, és szeretnéd megmutatni termékeidet a nagyközönségnek, vagy szeretnél kreatív kézműves­termékeket megismerni, vásárolni, akkor itt a helyed” – így hangzott a felhívása a Sapientia – EMTE előterében pénteken és szombaton megtartott vásárnak. A tanintézmény Hallgatói Önkormányzata partnerségével szervezett, a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatósága által támogatott vásáron a 14–35 év közötti korosztály ingyenesen foglalhatott asztalt ahhoz, hogy bemutathassa termékeit. A vásár hangulatát természetesen a karácsony uralta, s a kezdeményezésre reagáló fiatalok megmutatták, hogyan lehet papírból, gyöngyből, pillanatok alatt díszeket varázsolni. A a jó hangulatú termékbemutatón az ismerkedésre, a kézműves fiatalok közötti kapcsolatok építésére tevődött a hangsúly. A szervezők a jogi személyiséggel rendelkező kiállítóknak eladási lehetőséget is kínáltak.

Fiatal kézművesek mutatták be termékeiket a Sapientián. Ugródeszka Fotó: DJST Hargita

Minőségi termékek a múzeumban
Idén első ízben szervezett Karácsonyi Vásárt Székelyudvarhelyen a Székelyföldi Kézművesek Egyesülete, az eseménynek a Haáz Rezső Múzeum adott otthont.
A boltíves alagsor négy termében 18 kézműves kínálta szebbnél szebb portékáit, nemezből, csuhéból, szalmából készült díszek, használati tárgyak, tűzzománc- és egyéb ékszerek, fajátékok, mézeskalácsok, kézműves szappanok közül lehetett kiválasztani az ajándéknak valót. Népies ruhadarabokat, horgolt kiegészítőket, gyönyörű bőrdíszműves munkákat, táskákat, öveket, kulcs- és tolltartókat, csontból faragott dísztárgyakat is lehetett vásárolni, de igazi háziszőttest is, lenből, kenderből hagyományos szövőszéken készített abroszok, törülközők, törlők, kenyereszsákok is csábították a természetes anyagok, kézműves­termékek kedvelőit.
Nemcsak udvarhelyszéki árusok vettek részt a kétnapos, pénteken és szombaton zajló vásáron: Sepsiszentgyörgyről, Zalánról is érkeztek. Ottjártunkkor inkább nézelődő látogatókkal találkoztunk, miközben a gyerekek egy oldalteremben éppen a szalmadíszek készítését próbálhatták ki. A vásár ideje alatt a nemezelés, csuhéfonás, bútorfestés, fafaragás és guzsalyos fonás rejtelmeibe is betekintést nyerhettek a kisebbek, de a nagyobbak is, a guzsalyost a varsági 81 éves Kovács Anna vezette, az igazi fonók hangulatát varázsolva a múzeumi termekbe.

Új rendezvénnyel rukkolt elő az egyesület. Udvarhelyen gyönyörködtettek Fotó: Asztalos Ágnes

Összefogtak Gyimesbükkön
Nem véletlenül övezte hatalmas érdeklődés a hétvégi gyi­mesbükki Hegyi termékek karácsonyi vásárát: a kezdeményező Degustariumhoz csatlakozott a helyi tanács és a LEADER akciócsoportja is.
– Egyre inkább bebizonyosodik, hogy összefogással sokkal nagyobb megvalósításokat érhetünk el. Gyimesfelsőloktól Dormánfalváig 24 termelő regisztrált, a termelők és az érdeklődők aránya is legalább háromszorosa az eddig tapasztaltaknak – közölte lapunkkal Pál Péter helyi vállalkozó, a Degustarium és a karácsonyi vásár alapítója.

Karácsonyfadíszek Gyimesbükkön. Fesztivállá nőtt kezdeményezés Fotó: Kovács Hont Imre

A gyimesbükki rendezvény egyébként két évvel ezelőtt karácsonyfadíszek versenyével indult, már ez is karácsonyfadíszítő versennyé nőtte ki magát, több mint 20 gyermekcsapattal. A feldíszített fákat tegnap elárverezték, az így gyűjtött összeget a díszítő gyermekek kapták meg.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.