Karácsony a Sapientián

Családias ünnep a diákokkal és alkalmazottakkal

105

Az Úr Jézus eljövetelének közelsége alkalmából, ma este 8 órától közös ünneplésre hívja a Sapientia – EMTE hallgatóit és oktatóit a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség (CSEL), az egyetem előterébe.

fotó: iochom zsolt / facebook

A Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség immár ti­zen­nyol­cadik alkalommal szervezi meg a már hagyománnyá vált családias ünnepséget.
– Az év utolsó tanítási hetén, szerdán a diákokkal és alkalmazottakkal együtt ünnepeljük a karácsonyt. Amióta egyetemi lelkészként szolgálok, minden esztendőben összegyűlünk az előtérben és egy óra erejéig együtt vagyunk. Fontos, hogy a hallgatók és a munkaközösség ebben a környezetben, az egyetemen is ünnepeljen – tudtuk meg a rendezvény célját Csapai Árpád Szilárd egyetemi lelkésztől.
Idén rendhagyó karácsonyi műsor vár minden érdeklődőt. A szervezők színes programmal készülnek az estre. A gyerekvédelmi felügyelőség gondozásában nevelkedő árva gyerekek színdarabot adnak elő. Az egyetem vezetősége meghívta a Csíkszeredában tanuló csángó közösség diákjait, akik csángó népdalokat énekelnek. Lesz egyetemi zenekar, illetve néptánccsoport, amely vajdaszentiváni táncot mutat be, majd beszédek hangzanak el, karácsonyi verseket hallgathatunk.
Az egyetemi lelkészség díjban részesíti mindazon fiatalokat, akik önszántukból, saját pénzből gyűjtöttek és segítik a rászoruló diákokat az egyetemi tanulásban.
Meggyújtják a betlehemi lángot, és az ünnepsség végén felteszik a csillagot a karácsonyfára.
– Mindig nyitott volt a rendezvény, de leginkább az egyetemnek szól. A rendezvény lebonyolításában sapientiás diákok – elsősorban a HÖK – és velünk szimpatizáló fiatalok, családosok is segítenek – mondta Csapai Árpád Szilárd.

Szőke Zsuzsa

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.