Kányádi-kiállítás nyílt

Találkozások a költővel

73

Augusztus 20-ig tekinthető meg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat részeként vasárnap este megnyílt Találkozások című Kányádi Sándor-emlékkiállítás.

Nagy érdeklődés közepette nyitotta meg Miklós Zoltán múzeumigazgató a Kányádi Sándor-emlékkiállítást, amely anyagának egy részét a Budapest I. kerületében lévő Budavár önkormányzata bocsátotta rendelkezésükre.
Gálfi Árpád polgármester felelevenítette a tavalyi budavári könyvvásárt, amelyet Kányádi Sándor emlékének szentelt az önkormányzat.
– Ismét találkozhatunk Kányádi Sándorra emlékezve, aki hosszú évtizedeken keresztül, áldozatok árán is kitartó munkájával, egyenességével, elszántságával rengeteget tett a magyar irodalomért és kultúráért. Papírra vetette, rímekbe szedte örök érvényű gondolatait, és szellemi táplálékként hagyta ránk munkáit, amelyek mindig utaltak közösségi gondjainkra, kisebbségi létünk tragikus mozzanataira – fogalmazott beszédében Székelyudvarhely polgármestere, majd hozzátette: merítsünk erőt Kányádi életművéből, hiszen kimondott igazságai által felszabadított minket a félelemből.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében Farkas Balázs konzul a költőt idézte: a jó kútnak olyan a vize, hogy a görbék, ha isznak belőle, kiegyenesednek. Amint mondta, Kányádi Sándor versei a magyar emberek számtalan nemzedékében élnek tovább, hiszen „Kányádit olvasni tartásjavító gyakorlat”.
– Az év minden napján, cselekedeteinkben is, tartásunkat megpróbáljuk szellemi, erkölcsi értékeinkhez igazítani. Ennél jobban nem is lehetne a magyar kultúra előtt tisztelegni – mondta Farkas Balázs.
– A nemzet napszámosaként minden napját a kultúrának áldozta, minden meghívásnak eleget tett, elment a legkisebb erdélyi falvaktól kezdve a tengerentúli magyar közösségekhez is, fontos volt neki, hogy találkozhasson a közönséggel, a legkisebbekkel is – mondta Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere, aki szerint ha elidőzünk a kiállításon, látni fogjuk azt a mélységes kutat, amelyben nagy elődök arcai tűnnek majd föl. Sándor bácsi példaképei közül felidézte Tamási Áron, Márton Áron, Benedek Elek, Zsögödi Nagy Imre és Kós Károly alakját. – Kányádi Sándor valóban szavaival, verseivel a sors szikláiba kapaszkodott, konokabban, mint egy igazat kereső gyermek, mert neki az egyenes beszéd volt a kenyere. Évtizedek alatt egyre többen ismertük fel, hogy az egyenes beszéde, igazat kereső költészete nemzedékek lelkének, szellemének kovászává lettek – mondta Budavár polgármestere.
Miklós Janka és Gálovits Réka szavalataikkal tették ünnepélyesebbé a rendezvényt, amelyre Sándor bácsi testvére, Róza néni is eljött. A tárlat augusztus 20-ig látogatható.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.