Kaland a most

2 440

Hurrá! Sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor lírai magasságokba emelkedett a kedvenc közösségi oldalunkon megnyilvánuló sajátos nyelvezet. Valóban nagy kaland mostanában ez a kitágult közösségi térben való időtöltés, ahol akarva-akaratlanul szembesülhetünk embertársaink funkcionális analfabetizmusával. Szóval „Kaland a most”. Hát nem olyan ez a rövid mondat, mint egy modern lírai alkotás címe, esetleg egy sora? Pedig a bejegyzés jelentése nagyon is hétköznapi: a mellékelt havas fotó alapján helyiként – ha nehezen is – de értelmezhető volt az üzenet: Kalonda most. A jó akaratú posztoló egy népszerű, közlekedéssel kapcsolatos csoportban ily módon akarta jelezni a legutóbbi bőséges havazás idején, hogy mennyire veszélyes a Székelyudvarhely és Korond közötti útszakasz.
Az említett csoportban (de nemcsak itt!) elég 5-10 percet böngészgetni a bejegyzéseket, hogy az írástudó ember ledöbbenjen. Néhány gyöngyszemet be is gyűjtöttem Önöknek. „Homoród füdrőn a lobogó panzió előtt sárga jardok állitgatnak”; „Megütették az autót”; „Futatnak Tófalában”. Máskor pedig „idegenek fújtatnak”, netán „fútatnak” az út szélén, lehet, hogy épp „Orosz-hegy” felé, vagy a „kosudban” (helyismerettel nem rendelkezők kedvéért ez a székelyudvarhelyi Kossuth Lajos utca szeretne lenni). De szerencsére „Galonfalva” (sejtésem szerint Galambfalva) tiszta, úgy hogy „mehetc nyugotan”. Mint a kiragadott példákból is látható, leszámítva az olyan szezonális gondokat, mint a havas, csúszós utak, a fő téma ebben a csoportban a rendőrök működése, akik hol itt, hol ott „alidgassak” a – természetesen – mindig ártatlan autóst. Velős véleményt fogalmazott meg minap egy csoporttag: „Aho szoktak alni meg kene rakni a hejjet kicsi szegel.” Teccik érteni?
Hejj, helyesírás, ami – ha élhetek ilyen elcsépelt szófordulattal – forog a sírjában. Igen, ott, mert a közösségi portálok kommunikációjából ítélve úgy tűnik, hogy már elhalálozott. Vagy legalábbis nagyon, nagyon gyengélkedik. Pedig vannak még bátor emberek, akik megvédenék a nagybeteget, de ehhez jó adag merészség szükséges, mert pillanatokon belül megkapják a bepötyögött üzenetet, miszerint „menyel, te nagyokos nyelvtanáci”. És „hadjuk a hüje beszólásokat!” És igen, azt is tudom, hogy sokan vezetés közben pötyögnek (ami mellesleg elég szomorú), de e gyöngyszemek létrejöttéért közel sem csak az elütések hibáztathatók.
Higgyék el, egyáltalán nem öncélú módon állítottam össze a fenti gyűjteményt, és nem is a csúfolkodás ördöge vezérelt. Hanem egy nagy kérdés, amit itt, a nyilvánosság előtt is vitára bocsátok: hogyan lehet az, hogy e sajátos nyelven írók legkevesebb nyolc, de inkább 10 osztályt bizonyára iskolába jártak, volt tanító nénijük, anyanyelvórájuk, magyartanáruk, és mégis csak ilyen szinten tudják használni az anyanyelvüket? Szakértőkhöz, pedagógusokhoz fordulok, kérem, magyarázzák meg, mi vezet oda, hogy valaki a saját települése nevét sem tudja leírni helyesen?
Aki így ír, az így is beszél, és valószínűleg így is olvas. Gondoljuk meg, mekkora hátrány lehet az életben – még akkor is, ha nem válik tudatossá –, ha nem tudják megfelelően kifejezni magukat, nem tudnak értelmezni egy szöveget, legyen az egy egyszerű községi felhívás, egy plakát, netán egy pályázati kiírás. Mi történik itt? Mi történik az iskolában, ha már az írás-olvasás legalább középfokon való megtanítása sem jön össze? Új jelenség ez, vagy csak a közösségi oldalak miatt vált ennyire látványossá?
Bevallom, számomra ezek fontos kérdések, mert közösségemről, identitásunkról, mindennapi magyarságunkról is szól ez a probléma. De számítok rá, hogy lesz, akitől mégis megkapom, hogy „ha nemtecik, ne olvasd a posztokat”. Persze, homokba is dughatjuk a fejünket, és akkor „vigan fojik az élet továb”. De magyarul vajon meddig?

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.