Kor(m)osodón – Kristó Tibor

102

Fehér emlék

oly szépen havazik mint
gyermekkoromban
amikor ráérős volt a borbély s a varga
apám fehér gyolcsot mért
jó néhány féldeciért
lottón nyerte az anyagot
amit felporciózott

ötven méter hosszú volt a
tárgynyeremény s ő bicskával szabta
a lepedőknek valót
az utcában mindenki kapott
belőle aki csak gyolcsra áhítozott

legszebb telem volt az akkori
esténként kellett mosakodni
takaróztunk csupa hófehérbe
még a párnahaj is fehérbe volt téve
kinn hatalmas pelyhekben havazott
apám mérte csak mérte a fehér anyagot
mintha tisztába akarta volna tenni
e cudarul piszkos világot
(2019. január)

Dúdoló

nyakunkra ült megint a tél
időnkbe minden belefér
járhatsz a jégen pingvinest
vettem cipőből negyvenest

eltelt már eddig negyven est
cipőm vizet be nem ereszt
jó boltból vettem garanciás
érkezik a kalóriás*

leolvassa a gázórát
postaládámba ejt számlát
azért jól megyen sorom
nem osztoznak a sorsomon

fehér kint minden szanaszét
csak a majkucák** feketék
felhő lepi a hold testét
adjon az Isten jó estét

polcon ecetes uborka
be vagyok savanyítva
hogyha álmodom rémeset
írok valami rímeset

mivel megint csak itt a tél
a Vers időmbe belefér
magányos nótám dúdolom
ajtómat magamra zárhatom
(2019. január)

* fogyasztómérők leolvasója tréfásan
** görögkeleti apácák

A jégkorongozó

lesz-e meccs kérdi a jégkorongozó
– nem tudom nem vagyok idevaló
a jégpalota előtt vacog a jégkorongozó
arca borostás lépése csoszogó
jég van fagy mínusz húsz lehet
mereven nézi a zúzmarás fákat
jó lenne bent a fűtőtest mellett
vagy ábrándozni hokimeccs alatt

visszaidézni szép férfikorát
góljait szurkolók hajráját
amikor még nevétől zengett
a csarnok s gólja hálót rezegtetett

meddig kell ülni még e hideg padon
mily jó lenne melegedni a stadion
előterében néhány órányit
ameddig a Nap a hidegen enyhít

lesz-e meccs kérdi türelmetlenül
a járókelőktől míg a padon ül:
mi van már senki sem idevaló –
kérdi félhalkan a jégkorongozó
(2019. január)

A professzor

mi az hogy nincs itt jel –
dühöng a professzor
keresni fognak az akadémiáról
én olyan messziről jövök
ahol hiányolnak tudóskörök
most dolgoznak híres könyvemen
tanítványaim az egyetemen
ráadásul még az út is rossz
a sok kátyú sodromból kihoz

vannak itt jelek professzor
lehet keresni az úton túl
beszéljen a sánc alól uram
nálunk minden jel rejtve van
hanem én tudok jobbik jelt
mihelyt elhagyja ezt a helyt
jobb útra fordulhat ahajt
ahol a szél felhőket hajt

kívánok jó utat jelesen
máskor itt jelt ne keressen
(2019. január)

Apám „verse”

apám költő volt szimbolista
négy szóból állott egy versszaka
így hangzott: ló…sz és esti fény
nincs ebben sehol semmi rejtvény
nem közölték tudtommal soha
nincs arra utalás sehol
hogy megjelent volna valahol

egyszer aztán úgy határoztam
kezembe én is tollat veszek
ha felnövök én is költő leszek
bevártam a téli évszakot
hogy megírhassam a versszakot
fogtam magam s jól beboroztam
apám versére ily választ írtam:

itt híres ménes volt hajdanán
s mert kanca egy sem találtatván
holdfényben vonult a ménes
ami hasuk alatt lógott az rémes
nem tudhatom meg apám válaszát
talán szépítene híres versszakán: –
fiam mit írtál lócsics s esti fény
nincs ennél nagyobb förmedvény

nem kéne-e a kancákról is írjak
sajnos már erre sem válaszolhat
(2019. január)

Rezignáció

megtudhattam valahára
kikkel voltam közös akolban
ha merült lelkem alkoholba
magamat menten besúgtam

ujjal mutatni senki másra
csupán magamra tudhatok
berendezkedtem hallgatásra
ha tudok nyugton alhatok

fogtak engem is vallatóra
nos mikor kivel mit akar
hol ketyeg időzített óra
mondja csak mondja de hamar

nem léptem soha úgy a pástra
hogy tüzet vessen az avar
ha nem vesznek mostanság számba
az engem immár nem zavar

hunyorgok hályogos szemmel
mint lomha gyík a homokon
s ha feltelek vélt vétkeimmel
magam újból besúghatom
(2018. november)

Kor(m)osodón

megszáll már a korom
pedig nem akarom
mindhiába pallom
KOROM ül vállamon

Elégia egy kerékpárról

jó kiállású kemény bringa volt
ha ülhettem rajta a lelkem dalolt
hátsó kereke enyhén nyolcasolt
mögöttem néha kutya is loholt

megkönnyeztem mint gazda a lovát
ha elkötik azt hitvány kupecek
üthetem immár biciklim nyomát
ellopták vele emlékeimet:

a terményt mit rajta szállítottam
a hátizsákot a krumpliszsákokat
a halakat amelyeket fogtam
eséseimet horzsolásokat

pedig milyen jól megvoltunk ketten
ha kifulladt inkább vezetgettem
ha vígságra támadt néha kedvem
nem civódott szépen jött mellettem

az a világ rég elbiciklizett
jóval lassúbb volt mint e mostani
kerékpárom is azzal odalett
hiába próbálom azt már keresni
(2019. január)

Micsoda világ ez…

mintha más bolygón történne
más földön más égszín alatt
minden ami most van
más térben lett volna (f)elejtve
már önmagát is feledi az elme
most minden oly idegen már
a kályha szélén kihűlt étel vár
másképpen röppen égre a madár
fenetlen kasza ritkás rendet vág
más hangon reccsen magasban faág
a vendégváró nem marasztaló
az éj csendje olykor fullasztó
még a léptek nesze is más
házakból hallatszik kutyaugatás
az ember teste belerándul
ha ajtója némelykor nyikordul
unatkoznak tárgyaim porosan
a virágváza mindjárt összeroppan
ejtik az ejthetőt az ügyetlen ujjak
feleslegesen nem mozdulnak
minek a pluszok a fölöslegek
oda hol híja van a szeretetnek

micsoda világ ez micsoda bolygó
ami biztos volt az is most imbolygó
bűnünk sem eredendő már
tapodtat sem lépne Józseffel a szamár
miért hangzik másképp a szeretlek
aki még hisz benne miért eretnek
vagy el sem hangzik egyáltalán
nem visel arcán szégyenpírt a lány
hová lett a testnek jóleső érzete
a boldogításnak édes ígézete

a Föld más hangot hallat már az űrben
rímpárok rejteznek rejtelmesen
nyulat nyúzhatnak valahol egy csűrben
kés pengéje villan furcsa fényben
a fejszenyélnek sincs már jó fogása
fűrésznek fülsértő a nyafogása
micsoda Nibiru* ellenünkre bolygó
humánumromboló rontja Isten alkotását
melynek másutt nem találni mását
eljárt már fölöttünk mellettünk alattunk
tán érkezőben van nem tudhatjuk
vagy csupán bolyongó tudatunk
teremtette rettentésre s vele riogat
hogy ébredjenek tudat alatti fekete lyukak
melyek felhörpintik a Tejutat

miféle troll** röppen szárnyba kapaszkodva
micsoda bolond aki magasztalja
itt élni s maradni mitől heroizmus
saját szavát sem hiszi már a politikus
nincs még veszély csupán a medve jár
holtra issza magát a pakulár
a nyáj hegy iránt halad netán szétszalad
egyre hullik a hullani való
minden mi undok volt s okádni való

miféle világvég vagy tán egy új kezdet
micsoda érzetek babrálják a lelket
csillaghullások töltik be az estet
mintha mindez más bolygón történne
más létbe lenne minden belevésve
más földön más égszín alatt

az ember mintha tetves lenne vakaródzik
bár léte véges végtelenbe vágyik
falnak fordul s jól betakaródzik
(2019. január)

*egy feltételezett bolygó Naprendszerünkben. Ott „bolyong” a sumér legendákban(is)
**ez esetben mitikus, félelmetes mitológiai lény

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.