Kölykök és köldökök

92

Akkoriban minden másképp volt – sóhajtanak fel öregjeink, ha a fiatalok körében valami nem tetsző dolgot vélnek felfedezni. Itt kerülnek előtérbe az erkölcsi szabályok, a jól nevelés fontossága, valamint a mintaképül feltárt „múlt”. Merthogy öregjeink olyan szent életet éltek, amilyen csak a Bibliába foglalható bele. Semmiért sem tértek volna le a járható útról, legkevésbé a testi gyönyörök miatt – csak amit a pap engedélyez, mert szerintük, már az is bűnnek számít, ha megcsodálsz egy hiányos öltözetű, de gyönyörű lányt. Erre mondják: ami szép, az szép… az tetszik az én szememnek is. Különben is öregjeink, honnan tudhatnák olyan biztosra, hogy a látvány mögött, már kész terveink vannak a hátsó szándékokat illetően. Talán e gondolatokat is látják? Mert ha az átélt, saját tapasztalataik nyomán tudják, akkor nekik is akad gyónnivalójuk.
Most, hogy már beálltak a meleg nyári napok, előkerültek a rövidre szabott, mély dekoltázsú ruhák, a miniszoknyák, cicanadrágok, sőt a pántlika vékonyságú fürdőruhák is. A nyári ég alatt arra törekednek az emberek, hogy megszabaduljanak fölösleges gönceiktől, ezért csak a takargatnivalójukra „tapétáznak” rá egy apró rongyot. No persze, öregjeink ezt nem nézik jó szemmel, kritikus megjegyzésekkel bírálják a „bűnösöket”, mert szerintük ez züllöttségre és tisztátalanságra utaló viselkedés. Szégyenteljes dolog ennyire kitárulkozni mások előtt, kihívóan mutogatni bájainkat, és bűnös gondolatokra csábítani, rontásba vinni másokat. „Bezzeg a mi időnkben” egy ruhásszekrényi gúnyát hordtak magukon az emberek, mégis kibírták a forró napokat, és így is meg tudták különböztetni a szép lányt a púpos hátútól, valamint azt is tudták, honnan nőnek ki a fehérnépek lábai.
Ezek után nincs mit tenni: öregjeinket rá kell éb­reszteni, hogy ez már „nem a mi időnk”, sokat változott a világ, vele együtt a divat is. Próbálják feldolgozni magukban, hogy ez valójában nem is a mi vétkünk, hiszen Ádám és Éva (turkálók hiánya miatt?) egy-egy falevélből öltöztek fel. Tehát lényegében a hagyományokhoz igazodunk, visszakanyarodunk a kezdetekhez. Attól, hogy egy félmeztelen lány szembejön velünk az utcán, és kamaszkori megszokásból utánafordulunk, még nem nyílik meg a pokol kapuja, s mentségünkre legyen, „annak idején” öregjeink is odaálltak a színpad elé és tükröt tartottak, hogy beláthassanak – alulnézetből – a szoknyában, bugyi nélkül táncoló lányok lába közé. Bármit is próbálnak felfesteni múltidézőként a látszat falára, tisztában vagyunk már vele, hogy minket sem a gólya hozott.

Ilyés András Zsolt

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.