Kelemen Hunor: Ma már nem lehet az országot becsapni azzal az olcsó trükkel, hogy lopják a magyarok Erdélyt

134

Ma már nem lehet egy egész országot becsapni azzal az olcsó trükkel, hogy lopják a magyarok Erdélyt nyilatkozta tegnap este Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.

Fotó: HN-archív

Kelemen Klaus Iohannis államfőt idézi, aki 2014-ben egy televíziós műsorban azt nyilatkozta: ‘A választópolgárok előtt azt állítani, hogy valaki szét akarja szakítani Erdélyt, az nem politikai nyilatkozat, az kreténség.’

Kelemen szerint a magyarellenesség a mai napig jelen van a román politikai életben, és az államfő legutóbbi megnyilvánulásai ebbe a kategóriába tartoznak.

Múlt héten a államelnöknek, csekély két és fél perc alatt sikerült óriási károkat okoznia a racionális politikai párbeszédnek, sikerült kigúnyolni a magyar nyelvet, és megbélyegeznie egy közösséget, az erdélyi magyarokat – mutatott rá az RMDSZ elnöke.

Kelemen szerint ezen a héten az államfő ‘ismét felült vesszőparipájára’, és azt állította, hogy az RMDSZ a közigazgatási törvénnyel ‘újabb csapást készül mérni az országra’, és ez alkotmányellenes lenne. Kifejtette: mindez nem igaz, ez ‘nacionalista gyűlöletkeltés’.

Az RMDSZ nem kér mást, mint a magyarság 2001 óta érvényben lévő jogainak megerősítését – hangsúlyozta a szövetségi elnök.

Ma is versenyt futnak a politikusok, ki tud jobb román lenni. Ki tudja a leghangosabban elutasítani jogos elvárásainkat. Kinek sikerül előbb elvenni meglévő jogainkból. A román politikában ez megszokott mondta Facebook-oldalára feltöltött videójában Kelemen, aki szerint egyesek ezzel akarják a figyelmet elterelni tehetetlenségükről.

Én azonban bízom abban, hogy egy dolog megváltozott 30 év alatt: ma már nem lehet sok embert becsapni ezzel az olcsó trükkel mondta Kelemen.

HN-információ/Agerpres

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.